Belföld

Együttműködés a budapesti és a pozsonyi árutőzsde között

Együttműködési megállapodást írt alá Török Sándor, a Budapesti Árutőzsde (BÁT) elnöke és Radovan Sillo, a Pozsonyi Árutőzsde elnöke kedden.

Török Sándor az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a megállapodás szerint hamarosan lehetőség lesz majd a két tőzsde ügyfeleinek arra, hogy egymás gabonapiacán kereskedhessenek. A pozsonyi befektetők a szlovák központi elszámolóházon keresztül bonyolíthatják le ügyleteiket a BÁT-on.

– A BÁT hamarosan bevezeti gabonapiacán a forint mellett az euróban is jegyzett kontraktusokat. Ezzel lehetőség nyílik, hogy például a pozsonyi árutőzsde ügyfelei Budapesten kereskedhessenek, így nő a BÁT regionális szerepe – közölte Török Sándor.

Hozzátette, a BÁT szeretné kihasználni azt a lehetőséget amit a Duna ad azzal, hogy a régióban az év teljes egészében szállításokat lehet lebonyolítani, vagyis a gabonapiaci kontraktusokat könnyen lehet teljesíteni.

A BÁT Közép-Kelet-Európa legnagyobb árutőzsdéje, a magyarországi gabonapiac 22 százalékát lefedi. A Budapesti Árutőzsdét 1989-ben hozták létre, a pozsonyit 1992-ben.




Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.