Belföld

Balesetet okozott egy korábban robbantott budapesti ház

Idő előtt robbantottak fel egy régi lakóházat a XI. kerületben, a Fehérvári út és a Kondorosi út sarkán, amelyet le akartak rombolni. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, ugyanis egy fotóriporter könnyebben megsérült.

“A robbantott épület be volt töltve, a terület ki volt ürítve, már csak a mi dolgozóink tartózkodtak ott, amikor előbb indítottam a hálózatot tévedés miatt, és így idő előtt robbant fel az épület” – mondta Horváth László.

Hozzátette: a helyszínen egy fotóriporter apró repeszdarabtól könnyebb sérülést szenvedett a homlokán. “Az én felelősségem, az én hibám, nem ellenőriztem a robbantógépre való hálózatrákötést” – mondta. Közölte, hogy az épület a tervben meghatározott módon robbant fel, kár nem keletkezett, csupán a robbantást végző cég gépkocsija rongálódott meg. A cég nevét a robbantásvezető nem árulta el. Mint mondta, ipari robbanóanyaggal dolgoztak, olyan robbanószerkezettel, amit elektromos hálózaton keresztül távolról lehet indítani.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a könnyű sérültet a mentők a helyszínen ellátták. Egy mentőkocsi a helyszínen maradt, arra az esetre, ha valakit esetleg találnának a romok alatt.

Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel közölte: a többszintes épületet 11 órakor akarták felrobbantani, azonban a detonáció mintegy 20 perccel előbb következett be. Hozzátette: az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy nem volt senki az épületben a robbanáskor, a tűzoltóság egy könnyebb sérültről tud. “Más sérültről egyelőre nem tudunk, mi a területet keresőkutyák segítségével átvizsgáljuk, annak ellenére, hogy az információk alapján úgy tűnik, hogy nincs senki az épület alatt” – fűzte hozzá.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta: a BRFK vizsgálati főosztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A robbantást végző cégnek a szolnoki bányakapitányság adta ki az engedélyt – tette hozzá a rendőrfőhadnagy. A rendőrség helyszíni információi szerint nem volt ember az épületben a robbanáskor, ugyanakkor a tűzszerészek átvizsgálják a területet – közölte Tafferner Éva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik