Belföld

Folytatódik a móri bankrablás büntetőpere

Kiglics Attila harmadrendű vádlott kihallgatásával folytatódott kedden a móri bankrablás büntetőpere a Fővárosi Bíróságon.

A hétfői kezdő napon Kaiser Ede és Hajdú László, az első-, illetve a másodrendű vádlott a két éve tartó eljárás során most először tett érdemi vallomást. Több vádbeli súlyos bűncselekményt beismertek, de a nyolc halálos áldozatot követelő, 2002. május 9-i móri bűncselekményt tagadják.

Hétfőn már megkezdte a vallomástételt a harmadrendű, előzetes letartóztatásból korábban kiengedett vádlott, Kiglics Attila, akit két rablással vádolnak, és aki Mórral kapcsolatban a nyomozás során terhelően nyilatkozott Kaiserre és Hajdúra. Elmondta, hogy együtt követtek el több bűncselekményt, és Kaiser felvetette a móri fiókot, mint lehetséges célpontot, amelyet meg is figyelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik