Belföld

Bevezetés után felfüggesztették a Freesoft kereskedését

Mindjárt a Freesoft részvények bevezetése után fel kellett függeszteni a kereskedést a cég papírjaival, mert az árfolyam növekedése meghaladta a 10 százalékot.

A Tőzsdefórum jelentése szerint az 1850 forinton nyitó FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Rt. részvénye 11 óra előtt nem sokkal már 2040 forintos árfolyamra emelkedett 140 millió forintos, jelentős forgalom mellett.

Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy idén ez az első részvénybevezetés a tőzsdén, jövőre pedig három-öt új papírral számolnak. A tőzsde vezetője hangsúlyozta, hogy a magyarországi intézményi befektetők “kényelmesek”, hiszen inkább az alacsony kockázatú és így alacsony nyereséget biztosító állampapírokba fektetnek be és kihagyják azt a lehetőséget, hogy a kockázatosabb, ám jóval magasabb hozamú részvénypiaci befektetéseket helyezzék előtérbe.

Vaspál Vilmos, a Freesoft elnöke elmondta, hogy társasága egy “budapesti székhelyű szoftvermulti céggé szeretne válni”. Az MTI kérdésére közölte, hogy 20-30 IT-céget tartanak látókörükben és érdemesnek arra, hogy esetleg akvizícióról tárgyaljanak velük. Elmondta: jelenleg 5-6 céggel tárgyalnak arról, hogy vagy csatlakozzanak a Freesofthoz, vagy a társaság megvásárolja őket.
A társaság itthon egyedi szoftveralkalmazási fejlesztéseken dolgozik, külföldön viszont úgynevezett “alkalmazásmigrációs szoftvereket” (LEITA – Legaci IT Application Transformation) fejlesztenek, ezek segítenek a társaságok régi szoftvertechnológiáról az újra való átállásában.

A Freesoft Rt. tőzsdei megjelenéséhez kapcsolódó 2004. július 21. és 27. között lezajlott nyilvános részvénykibocsátásában a befektetők 7,7-szeresen túljegyezték a felkínált 50 ezer Freesoft-részvényt. Összesen 385 000 részvényt jegyeztek le 693 millió forint értékben. A részvényjegyzés után a munkavállalók és a cég vezetőinek tulajdoni hányada 62,6 százalékról 45,82 százalékra csökkent, a belföldi intézményi befektetőké 2,48 százalékról 7,04 százalékra, a belföldi magánszemélyeké 34,93 százalékról 47,15 százalékra nőtt.

Az értéktőzsdére 1 435 000, egyenként ezer forint névértékű, 1,435 milliárd forint össznévértékű dematerializált, névre szóló, “A” sorozatú Freesoft-törzsrészvényt vezettek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik