Belföld

Dúl a harc a bankok körül

A kormány nem dolgozza át és nem vonja vissza a pénzügyi vállalkozások nyereségadójának 16-ról 24 százalékra emelését – írják a reggeli lapok. A bankok és több alkotmányügyi szakértő szerint az adótörvény az alaptörvénybe ütközhet.

A Népszabadság értesülése szerint Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök jelölt határozottan kiáll a javaslat mellett, míg Draskovics Tibor pénzügyminiszter kissé engedékenyebb: ő hajlandó tárgyalni az érintettekkel. Gyurcsány szerint az évente 200 milliárd forint nyereséggel záró bankoknak többet kellene tenniük az ország fejlődéséért – áll a Népszabadságban.

Nem eszik forrón a kását








Kemény főnök, békülékeny beosztott
A bankok extra profitját az állam lakáshitel-finanszírozási programjának köszönheti, így a bankok erkölcsi kötelessége a nagyobb köztehervállalás. Draskovics békülékenyebb, s csak a bevételhez ragaszkodik, de kész megvizsgálni minden alternatív javaslatot.


A Népszabadság szerint: Csányi Sándor OTP vezér kijelentésére, ami szerint az OTP külföldre telepítené a cég legnagyobb nyereséget hozó ágazatait, a Gyurcsány annyit mondott, hogy nem eszik olyan forrón a kását, s valószínűtlen, hogy a bank feladná itthon megszerzett pozícióit.


Lapértesülések szerint ugyanakkor több alkotmányügyi szakértő szerint az alaptörvénybe ütközik, hogy diszkriminatívan, csak néhány ágazatra vezetnék be a magasabb adókulcsot.

Mint azt a FigyelőNet korábban megírta, a legnagyobb hazai pénzintézet, az OTP mérlegeli: a jövőben külföldön hajtja végre fejlesztéseit. Szerinte az adóemelés nehezen indokolható, populista lépés, elbocsátásokra és a terhek áthárítására kényszeríti a bankot.


Az OTP bekeményít

Az OTP Bank Rt. egyetért a kormányzatnak az államháztartási deficit csökkentése érdekében tett erőfeszítéseivel, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a pénzügyi intézmények társasági nyereségadójának tervezett megemelését.

Az OTP Bank Rt. a tőkepiacra lépése, 1995. augusztusa óta, mérlegfőösszegét 975,6 milliárd forintról 2758,2 milliárd forintra, adózott eredményét 2,7 milliárd forintról 58,5 milliárd forintra növelte, miközben munkavállalóinak létszámát 6908 fővel, 46,3 százalékkal csökkentette, aminek eredményeként termelékenysége több mint ötszörösére, hatékonysága több mint negyvenszeresére nőtt – áll a bank közleményében.








Fékezett terjeszkedés
Az OTP Bank nem kap közvetlen segítséget a kormányzattól nemzetközi terjeszkedéséhez. Ezt a mostani intézkedés még fékezheti is, noha mind az országnak, mind a magyar gazdaságnak érdekében állna.


A bank megítélése szerint a tervezett adóemelés nem szektor- és versenysemleges, a pénzügyi szolgáltatók hatékonyságát és nemzetközi versenyképességét rontja, fékezi a további növekedést, a szolgáltatások színvonalának növeléséhez szükséges források keletkezését, és emellett a jó teljesítményt bünteti, hiszen a keletkező jövedelemhez képest a pénzintézetektől többletet von el.

Az OTP Bank szerint súlyos aggályként jelentkezik az is, hogy az intézkedés a tőkepiaci szereplők teljesítményét prognosztizálhatatlanná, a piaci környezet alakulását kiszámíthatatlanná teszi. Ez az amúgy is jelentősnek ítélt piaci kockázatokat növeli, a piacot és szereplőit a portfólióbefektetők szemében radikálisan leértékelheti, és a működőtőke-beáramlás szempontjából tovább növelheti Magyarország alulértékeltségét a régió többi országával szemben. 

A pénzintézetek társasági nyereségadójának 2005-re tervezett emelése kikényszeríti, hogy az OTP Bank az emelt adó többletterhét ellentételezze, annak érdekében, hogy az elmúlt évek teljesítménye alapján a befektetők által elvárt jövedelmezőségi szintet, jövedelemdinamikát fenntarthassa.

A többletteher kitermelésében az OTP Bank, illetve az érintett csoporttagok is arányos részt fognak vállalni, ami további hatékonyságnövelést tesz szükségessé és létszámcsökkentést is eredményezhet. Ezzel egyidejűleg a terheket részben az adófizetőkre, ügyfeleire lesz kénytelen áthárítani a bank – figyelmeztet a közlemény.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.