Belföld

Belgium megtartja atomerőműveit?

Elképzelhető, hogy Belgium visszatáncol az előző kormányzati ciklusban törvénybe foglalt ígéretétől, attól, hogy lemond az atomenergia-termelésről.

Marc Verwilghen, a nyáron beiktatott új belga energiaügyi miniszter a Le Soir című brüsszeli napilap csütörtöki számában bejelentette, hogy átfogó tanulmányt készíttet az ország eneriahelyzetéről, hosszabb távon várható szükségleteiről, s ha ennek alapján kiderül, hogy mégis az atomerőművek jelentik a legjobb megoldást, akkor a kérdés újra napirendre kerül.
Verwilghen eleve képmutatónak minősítette, hogy a belga kormányzat ígéretet tett a hazai atomerőművek 2015 és 2025 közötti, fokozatos bezárására: arról például – mint mondja – nincs szó, hogy leállítanák a Franciaországból származó áramimportot, miközben ezt szintén túlnyomórészt atomerőművek biztosítják.

A belga atomerőművek bezárásáról szóló döntést még az előző, 1999 és 2003 között működő kormány hozta. Ennek tagjai voltak a zöldek, ám a 2003-as választások nyomán ők ellenzékbe kerültek, s ez nyilván szerepet játszik a téma mostani, újbóli felvetésénél. A miniszter egyébként nyíltan ki is mondta nyilatkozatában: annak idején ez a döntés ideológiai jellegű volt – miközben az elmúlt időszakban számos esemény (az olaszországi, az amerikai áramhálózatok időleges zavarai, vagy éppen a július végi belgiumi gázvezeték-robbanás) jelezte az energiaellátás problémáinak összetettségét.

Belgiumban jelenleg hét atomreaktor működik, s ezek adják az ország teljes energiatermelésének 60 százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik