Belföld

Egyezetnek az MSZP kongresszus forgatókönyvéről

A közösen kialakított lehetséges ügyrendi javaslat értelmében a jelöltek beszéde után csak hat-hat támogató szólalhat fel - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az MSZP kongresszusát előkészítő ügyrendi bizottság elnöke.

Juhász Ferenc elmondta: Kiss Péterrel és Gyurcsány Ferenccel megállapodtak abban, hogy közös ügyrendi javaslatot nyújtanak be a szerdai rendkívüli kongresszus elé a lebonyolítás rendjéről. Hozzátette: ennek értelmében sorsolással állapítják meg, hogy Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc mondja el először beszédét, amelyet a két jelöltnek egy egységes váz alapján kell felépítenie.

A szónoklatok után csak hat-hat támogató szólalhat fel, majd a titkos szavazás következik. Mint mondta, az alapszabály ugyan lehetőséget ad arra, hogy bárki megnyilvánuljon, azonban ezt azért vetették el, mert “időrablónak” találták, valamint mert a jelöléssel kapcsolatos politikai viták már le kellett, hogy záruljanak. “A politikai vita elmaradásának egyik indoka, hogy a párt már lefolytatta a vitát a különböző testületekben, a másik pedig hogy az ország sorsáról, stabilitásáról van szó, ezért fontosnak tartjuk azt, hogy csak a valós tartalmi kérdésekről legyen szó” – hangsúlyozta Juhász Ferenc, aki arról nem kívánt felvilágosítást adni, hogy a jelöltek kit választottak felszólalóknak.

Hangsúlyozta: a kongresszus szavazással dönt a ügyrendi javaslatról, tehát ha nem fogadják el, akkor másképpen alakulhat a forgatókönyv. Közölte: az egyeztetés eredményeképpen mindkét jelöltnek beszédében ki kell térnie bizonyos pontokra, így arra, hogy vállalják-e az MSZP 2002-es programjának és az erre alapuló kormányprogramnak a teljesítését, mit tesznek majd a 2006-os választási sikerért és mit változtatnának meg, illetve mit folytatnának a jelenlegi kormányzásból.

Mint mondta a beszédben szót kell ejteniük a társadalmi-gazdasági modernizációs feladatok és a szociális intézményi viszonyok összehangolásáról, a párt és a kormány viszonyáról, valamint nyilatkozniuk kell arról, hogy mit tartanak a legfontosabb baloldali értéknek, s ez mit jelent az MSZP hosszú távú programjában. Szólniuk kell arról, hogy miben látják az MSZP társadalmi támogatottságának csökkenését, milyen prioritásokat határoznak meg a 2005-ös költségvetésben és az adótörvényekben – mondta. Végül arról is nyilatkozniuk kell, hogy van-e olyan körülmény, amely ellehetetlenítené miniszterelnöki jelöltségüket és munkájukat – fűzte hozzá Juhász Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik