Belföld

Dinamikusan terjeszkedik a Spar

A Spar Magyarország Kft. árbevétele a tavaly megvásárolt Kaiser’s üzletek forgalmával együtt 50 százalékkal, 90 milliárd forintra növekedett idén az első félévben.

Egy évvel korábban – igaz, akkor még a Kaiser’s üzletek nélkül – az első féléves árbevétel mindössze 60 milliárd forintot ért el – közölte Feiner Péter, a társaság ügyvezető igazgatója. Feiner hozzátette: az idén 200 milliárd forintos árbevételt terveznek, ami 40-45 százalékkal több, mint 2003-ban, jövőre pedig további 20 százalékos növekedést várnak.

Feiner Péter szerint az idei növekedés elsősorban a Kaiser’s szupermarketek megvásárlásának köszönhető, a jövő évi bővülést viszont az erős expanziós politikával kívánják elérni. A tervek szerint 2005-ben 15-20 új üzletet nyit a Spar Magyarországon. Az ügyvezető igazgató elmondta: a Spar minden évben 10-15 szupermarket és 3-5 Interspar áruház megnyitását tervezi. Jövőre egyebek mellett Budapesten, Sopronban és Veszprémben épül új üzlet, illetve áruház. A magyarországi társaság évente mintegy 10 milliárd forintot fordít beruházásokra. A cég 1990 óta mintegy 60 milliárd forintot költött fordított ilyen célra. A Spar az idén húsüzemet és egy raktárat épít Bicskén, amelyek beruházási értéke eléri a 6 milliárd forintot. A húsüzem felépítésével 120 új munkahelyet teremt az országosan 7500 dolgozót foglalkoztató cég.

Az 1990-ben alakult, 13 milliárd forint alaptőkével rendelkező társaság a magyarországi élelmiszer kiskereskedelmi piacon mintegy 7 százalékos részesedéssel bír. Az osztrák Spar magyarországi leányvállalata jelenleg 153 élelmiszeripari üzletet működtet, ebből 113 szupermarket, 22 Kaiser’s és 18 Interspar áruház.

Tavaly október végén zárult le a Gazdasági Versenyhivatal döntésével a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft-nél a Kaiser’s bolthálózatának átvétele. A bolthálózatot eladó Tengelmann-csoporttal kötött megállapodás értelmében a boltok a tulajdonosváltást követően hat évig még a Kaiser’s nevet viselhetik. A Spar 2002-ben vásárolta meg a szintén osztrák Billa lánc 14 üzletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik