Belföld

Eurotours-csőd: jövő héten hozzák haza az utasokat

A jövő héten - egy csoport kivételével - várhatóan minden, az Eurotours által külföldre utaztatott utast hazahoznak - mondta Horváth Péter, az utazási irodát biztosító Atlasz Biztosító Rt. utazási ágazatának értékesítési igazgatója.

Ismertette: a hét végén mintegy 80 embert hoznak haza Olaszországból és Bulgáriából. Bulgária felé pénteken indult el Magyarországról egy busz. Horváth Péter hozzátette: a jövő héten várhatóan mind a buszos, mind a repülős utak résztvevőit hazahozzák Görögországból. “Egy csoport kivételével, amely a jövő utáni héten érkezik haza Mallorcáról, a jövő héten minden külföldön lévő utas hazaszállítását megoldjuk” – jegyezte meg Horváth Péter.

Elmondta: “igyekszünk mindent megtenni, hogy senkinek sem kelljen megszakítani a nyaralását”, de előfordulhat, hogy lesz néhány utas, akiknek idő előtt kell hazajönnie. Az értékesítési igazgató elmondta: az Atlasz budapesti, központi irodájába eddig 250-en adták be kárigényüket. Azt azonban nem lehet tudni, hogy hányan adták fel postán, illetve a vidéki irodákban.

Az Eurotours cégcsoport három irodája csütörtökön jelentett fizetésképtelenséget. Az Eurotours Nemzetközi Utazási Iroda Kft.-t, az Eurotours Busz Nemzetközi Utazási Iroda Kft.-t és az Eurotours Air Utazási Iroda Kft.-t a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatala azonnal törölte a nyilvántartásból. Az Eurotours által mintegy ezer ember tartózkodik külföldön. Közülük azonban több utasnak a hazaútja ki volt fizetve, így az ő hazautazásuk nem okoz problémát.

A külföldön nyaralók egy részének hazautazását az utazásszervezéssel foglalkozó TUI magyarországi leányvállalata oldja meg. Aszódi Eszter, a TUI leányvállalatának értékesítési igazgatója csütörtökön az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy mivel az Eurotours-szal közös charter-gépeket béreltek a Malévtól, ezért “kézen fekvő volt a közbelépés”. Hozzátette: azt a 300 utast hozzák haza, akiknek szombaton, hétfőn, kedden és csütörtökön fejeződik be a nyaralása. Az Eurotours és a TUI magyarországi leányvállalata 2002 nyarán kötöttek stratégiai partneri megállapodást, amely közös reklámkampányra és charter-utaztatásra vonatkozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik