Belföld

47 százalékkal romlott a TVK negyedéves eredménye

Az idén a második negyedévben a TVK nettó eredménye 47 százalékkal 1,861 milliárd forintra esett az egy évvel korábbihoz képest, miközben az árbevétel 22 százalékkal 46,983 milliárd forintra nőtt

A társaság pénteken közzétett konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentéséből kiderül: az EBITDA 13 százalékkal 4,652 milliárd forintra esett a második negyedévben.

Az idén az első félévben a TVK 14 százalékkal 4,263 milliárd forintra növelte nettó eredményét, 16 százalékkal, 87,945 milliárd forintra emelkedő árbevétel mellett. Az EBITDA szintű nyereség 14 százalékkal 8,8 milliárd forintra nőtt 2004 első félévében az egy évvel korábbihoz képest.

A csoportszintű árbevétel 87 százalékát az anyavállalat árbevétele tette ki, ami 76,28 milliárd forint volt, 13,2 százalékkal több, mint a bázisidőszakban. Az rt. árbevételének 56 százaléka belföldi értékesítésből, a többi exportból származott.

A konszolidált üzemi nyereség az első félévben 38 százalékkal 5,35 milliárd forintra nőtt, a második negyedévben 2,91 milliárd forintot tett ki, ami 14 százalékkal elmarad a bázisidőszakitól.

A csoportszintű nettó pénzügyi veszteség 42 millió forint lett az első hat hónapban, szemben a 2003 azonos időszaki 1,3 milliárd forintos veszteséggel. A második negyedéves pénzügyi veszteség 600 millió forintot tett ki a múlt évi 1,13 milliárd forintos negatívum után. A jelentés szerint az eltérés fő oka, hogy a bázisidőszakban a devizahitelek után árfolyamveszteség keletkezett.

A TVK-csoport az első félévben 25,36 milliárd forintot fordított beruházásra, döntően a petrolkémiai fejlesztési projektre. A projekt tervezett összes költsége 430 millió euró, amiből 2004. június 30-ig 339 millió euró már kifizetésre került.

A TVK jegyzett tőkéje 24,5 milliárd forint, a saját tőke értéke 106,6 milliárd forint volt június 30-án.

A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájába vannak bevezetve, a szerdai kereskedést 3.700 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a papírok 3.400 és 4.550 forint közötti árfolyamon forogtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik