Belföld

Volvo S40 2,4 Kinetic

Kipróbáltuk a Volvo legkisebb modelljét, a megújult S40-est. Az elődhöz képest rengeteget finomodott autóról tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy talán a legjobb svéd modell. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>

A Volvo és a Ford szoros együttműködése nyomán az új S40-es is megkapta a második generációs Focus és a Mazda3 padlólemezét. Ebből szerencsére a külső szemlélő semmit sem lát, hiszen az S40 formavilága továbbra is tipikusan a Volvóra jellemző maradt.


Volvo S40 2,4 Kinetic 1

Zömök forma

Az új vonalvezetés remekül illeszkedik az S60 és az S80-as által megrajzolt irányzathoz. A legkisebb modell már sokkal lazább és sportosabb megjelenésű, így szó sincs arról, hogy az S40 a 80-as kicsinyített mása lenne. A fényszórók és a hűtőrács persze azért hasonlít, és a Volvo védjegyének számító, az autó oldalán végigfutó markáns vállrész is kötelező. De összességében az autó sokkal zömökebb, sportosabb, mint a nagy testvérek.

Prémium belső


Volvo S40 2,4 Kinetic 2


Az autó belseje még modernebb és futurisztikusabb. Ezért leginkább az új, lapba integrált középkonzol a felelős, ami valósággal uralja az utasteret. Az eddig csak koncepcióautókban látott izgalmas megoldás szemből nézve teljesen hagyományos középkonzolnak tűnik. A valóságban pedig a szokásos konzol helyén egy mindössze néhány centi vastag lapka feszül. Erre a szépen ívelt alumínium borítású lapra szerelték a fűtés és a hifi gombjait.


Így a középkonzol mögött felszabaduló helyen újabb rakodórekesz keletkezett ami nagyon praktikus, de csöppet sem kényelmes. Ezért kár, ugyanis az utastérben alig van lehetőség kisebb tárgyak elhelyezésére az aprócska kesztyűtartón és a jelzés értékű térképzsebeken kívül. A felhasznált anyagok és az összeszerelés minősége kifogástalan, mind a szövetek, mind a műanyagok tapintása nagyon finom. Az utastér atmoszféráján érződik, hogy ez igazi prémium modell.

Az új S40 külső méretei kisebbek, mint az elődé, de a kocsi beltere így is nagyobb. Elöl kifejezetten kényelmes az utazás, a sokat kritizált keskeny utastér már a múlté. Az első ülések kényelme és a pazar helykínálata a nagyobb autókat idézi. Hátul azonban továbbra is igen szűkös a tér, 175 cm-nél magasabb utasnak mind a fej-, mind a lábtér kimondottan kicsinek bizonyul. Ez persze nem meglepő, hiszen az S40 tulajdonképpen egy feljebb pozícionált alsó középkategóriás autó.

Svéd acél

Műszaki adatok


Motor: 2435 cm3-es, öthengeres benzines
Hajtás: elsőkerékhajtás, ötfokozatú kéziváltó
Teljesítmény: 103 kW (140 LE) /5000 min
Nyomaték: 220 Nm /4000min
Saját tömeg: 1399 kg
Hossz/szél./mag.: 4468/1770/1452 mm
Tengelytávolság: 2640 mm
Csomagtér: 404 l
Végsebesség: 205 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,9 s
Gumiméret: 205/55 R16
Fogyasztás: (városon kívül/város/vegyes) 6,5 / 12,3 / 8,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,9 l/100 km
Üzemanyagtartály: 62 l
Garancia: 2 év általános
Alapár: 7 865 000 HUF

A legkisebb Volvo már érzetre is rendkívül biztonságos, nagyon megnyugtató érzés mikor a szokatlanul vaskos, nehéz ajtó bizalomgerjesztő tompa puffanás kíséretében bezáródik.


A merev karosszérián kívül egy sor biztonsági berendezés is helyet kapott az autóban: két első-, két oldalsó-, két függönylégzsák jár szériában, de van az autóban menetstabilizáló elektronika (DSTC) és blokkolásgátló is. Így a természetesen a legkisebb Volvo is hozta a kötelező öt csillagot az EuroNCAP törésteszten.

Meglepően sportos

A régebbi Volvókra a sportosság a legkevésbé sem volt jellemző. Ám az új S40 nyilván a Ford alapoknak köszönhetően kifejezetten pontosan, és dinamikusan kezelhető. A kocsi futóműve ugyanis nagyon jó partner a sportos stílusú autózásban. A kormány rendkívül precíz, a fék pedig érezhetően hatalmas tartalékokkal bír.

A nálunk járt tesztautó a gyengébbik, 2,4 literes, öthengeres motorral volt szerelve, ez a mindössze 140 lóerős erőforrás, az alacsony fordulaton is nyomatékos karakterisztikának köszönhetően nagyon dinamikusan mozgatja az 1,4 tonnás kasznit. Ebben persze főszerepet vállal a jó fokozatelosztású, vajpuhán kapcsolható, precíz váltó is. Az öthengeres motor nagyon kulturáltan jár, hangja csak magasabb fordulaton válik sportosan morgóssá. Az amúgy gyengének titulált motor is nagyon rugalmas, nem kell szétpörgetni a lendületes haladáshoz.





Tetszett-nem tetszett
+ egyedi beltér, prémium minőség, nyomatékos motor
– kevés rakodórekesz, kis helykínálat hátul

Értékelés


Az új S40 elődjéhez képest rengeteget fejlődött, sokkal inkább érződnek rajta a prémium kategória finom megoldásai, ez sajnos az árban is megfigyelhető, bár a 8 millió körüli ár leginkább a nagy motorra kiszabott regisztrációs díj miatt ilyen magas. Ezért a pénzért viszont egy remekül felszerelt, ám méreteit tekintve csak alsó középkategóriás autó kapunk.


Aki a csúcsfelszereltséget választaná, annak érdemes elgondolkodni a nem sokkal drágább azonos felszereltégű, viszont jóval nagyobb S60-on. Aki viszont megelégszik a négyhengeres 1,8 alap verzióval, az már 6,3 millióért is beülhet egy S40-be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik