Belföld

Pokol egy indiai iskolában

A becslések szerint legalább 75 gyerek vesztette életét az indiai Tamil Nadu tartományban, miután egy iskolában tűz ütött ki. Főleg lányok és tanárok vesztették életüket.

Eddig hatvanöt holttest került elő a Kumbhakonam városában lévő romok alól, ám a szakértők szerint az áldozatok száma tovább emelkedhet. Sok gyermeket a környező kórházakba szállították különféle égési sérülésekkel. A BBC információi szerint körülbelül 32 gyermek állapota válságos.

A katasztrófa kezdetekor 200 gyermek tartózkodott az épületnek abban a részében, ahol kigyulladtak a lángok. Az áldozatok többsége a harmadik emeleten volt, ahonan csak egy szűk csigalépcső vezetett a földszintre, ezért sokan nem tudtak elég gyorsan kimenekülni az épületből.

A tűz keletkezésére eddig több magyarázat született. Egyes jelentések szerint az elektromos rendszer meghibásodása okozhatta a láng keletkezését. Egy rendőr ellenben azt közölte az AFP hírügynökséggel, hogy a konyhában lévő nyitott kályha szolgálhatott a tűz fészkéül. A férfi elmondta, hogy a láng pillanatok alatt a tetőre is kiterjedt, amelyet az alap sokáig nem bírt tartani. Összeomlott az épület, sok gyermeket maga alá temetve. Az épület egyébként egy nagyon szűk kis utcában található és ez az odérkező mentők munkáját is nehezítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik