Belföld

A Bank of America 41 százalékkal javított eredményén

Adózott második negyedévi eredménye 41 százalékkal volt nagyobb a Bank of America pénzügyi óriásnak, mint egy évvel korábban.

Szerdán bejelentették azt is, hogy az eredmény 3,85 milliárd dollár, részvényarányosan 1,86 dollár, sokkal jobb az elemzők várakozásánál.

Az eredmény nagy javulását segítette, hogy a hármas számú amerikai pénzintézet időközben bekebelezte egyik kisebb társát, a Fleet Boston Financial Corp.-ot.

A bank negyedéves forgalma 13,2 milliárd dollár lett, 35 százalékkal nagyobb, mint 2003. második negyedévében. A kölcsönei után kapott bevétel növekménye is 41 százalékos volt, a jutalékbevétel 28 százalékkal nőtt, elérve az 5,44 milliárd dollárt.

A bank kiadásai egyébként 42 százalékkal nőttek, ebben rubrikában elsősorban a hálózat műszaki fejlesztésének és a tisztviselőknek a költsége szerepel.

A Fleet Boston megszerezésével a pénzintézet mérlegfőösszege 1040 milliárd dollárra nőtt.

A Bank of America részvényének árfolyama a New York-i tőzsde szerdai nyitásában 0,6 százalékkal 84,60 dollárra süllyedt le.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.