Belföld

Molnár Csaba szerint felettesei bíznak benne

Molnár Csaba ezredes, aki ellen a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádat emelt, csütörtökön egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy felettesei ismerik ügye iratait, ezért megbíznak benne, és kiállnak mellette, mert más a véleményük mint az ügyészségnek - hangzott el a műsorban csütörtökön reggel.

“Közvetlen vezetőim ismerik az ügyet, végigolvasták, és látom a sajtónyilatkozatokban is, hogy ők is mást állítnak azokról az eseményekről, amelyek megtörténtek” – hangsúlyozta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Molnár Csaba alezredes, akit július 1-jével megbíztak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénzügyi nyomozó főosztályán a felderítő osztály vezetésével.

Rámutatott: vezetői folyamatosan nagyon emberségesek, lojálisak voltak szakmailag is és minden szempontból”. “Nemcsak a rendőrség, hanem a Belügyminisztérium részéről is többször elhangzott, hogy engem is megilletnek bizonyos jogok és, hogy megbíznak bennem, köszönöm nekik. Ezért dolgozom tovább ezért fogadtam el ezt a megbízást” – tette hozzá.

Molnár Csaba elmondta, hogy az általa vezetendő osztály élén hasonló munkát végez, mint eddig a K&H-ügy nyomozása során, így pénzügyi ügyeket, adócsaláshoz kapcsolódó ügyeket, vagy a szervezett bűnözéshez köthető pénzeket vizsgál majd.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hétfőn nyújtotta be a vádiratot Molnár Csaba rendőr alezredes és két társa, D. Zoltán és T. Bassam ellen indított büntetőügyben. Molnár Csaba alezredes ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondta: az alezredes, akit július 1-jével megbíztak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénzügyi nyomozó főosztályán a felderítő osztály vezetésével a vádemelés tényétől függetlenül a helyén marad, mert még nincs jogerős ítélet ügyében. Hozzátette: amikor megbízták az osztály vezetésével, akkor is tudták, hogy várhatóan vádat emelnek az alezredes ügyében.

Molnár Csaba korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság osztályvezetőjeként aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ellene hivatali visszaélés gyanúja miatt december 9-én rendelt el nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik