Belföld

Az adóhatóság a továbbiakban nem végezhet házkutatást

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyzte az adózás rendjéről szóló törvény azon passzusát, amely lehetővé tette, hogy az adóhatóság a vállalkozásoknál házkutatást tartson. A Pénzügyminisztérium a törvény módosítását tervezi.

Az alkotmánybíróság (Ab) 2004. december 31-i hatállyal semmisítette meg a törvény ezen részét. Az állásfoglalás szerint a jogszabály aránytalanul korlátozta a magánlakás sérthetetlenségéhez való alkotmányos jogot, ugyanakkor a bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az átvizsgálás jogintézménye nem eleve alkotmányellenes.

A Pénzügyminisztérium szerint ezzel nem ürült ki az adóhatóság ellenőrzési eszköztára, e nélkül is el tudja látni feladatait. A minisztérium a továbbiakban meg kínánja vizsgálni, hogy miként lehet alkotmányossá tenni a szabályozást, az Alkotmánybíróság által kívánt feltételekkel módosítani a törvényt.

A hatályon kívül helyezett passzus lehetővé tette a szolgálati igazolvánnyal és megbízólevéllel rendelkező adóhatósági alkalmazott számára a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatba hozható helyszín, gépjármű vagy magánlakás átvizsgálását.

A hatóság mindezt akkor tehette meg, ha gyanítható volt, hogy az adózó az ellenőrzés szempontjából jelentős tárgyi bizonyítási eszközt rejt el, illetve leplezi a vállalkozás valós körülményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik