A kutatók szerint az év hátralévő részében javulnak az egyensúlyi mutatók, mérséklődik az infláció, a beruházások jelentősen, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek.
Az államháztartás hiánya júniusban jelentősen tovább emelkedik, de várhatóan a II. félévben – főleg, a már elhatározott takarékossági intézkedések késleltetett hatása és az időarányosnál kisebb kamatfizetési kötelezettségek miatt – már csak kevéssé nő – áll a jelentésben.
Az infláció májusban érte el csúcspontját, 7,6 százalékkal volt magasabb a tavaly májusinál. A következő hónapokban viszont kifejezett lassulás várható, 2004 átlagában 6,7 százalékos, az év végén 6-6,5 százalék közötti inflációt valószínűsít a kutatóintézet.
A világgazdasági körülmények három év után összességében enyhén javulnak. Az olaj ára még nagyon magas, de a piac stabilizálódni látszik.
A folyó fizetési mérleg hiánya euróban nagyjából stagnál, 6,5 milliárd lesz, de a GDP-hez képest már csökken, a 2003. évi 9 százalékról 8 százalékra.
Az első négy hónapban a reálkeresetek 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a költségvetési szektorban stagnáltak, a versenyszférában 2 százalék feletti mértékben emelkedtek.
A foglalkoztatás ugyancsak mintegy 0,9 százalékkal emelkedett, de ezen belül a költségvetési szektorban csökkent. Az üzleti szférán belül is lényegében csak a szolgáltatások, a kereskedelem és az építőipar területén bővült a létszám, a többi ágazatban, még a feldolgozóiparban is mérséklődött. A gépiparban azonban érezhetően nőtt.
