A 2004. évi központi költségvetési törvény szerint az idén az ÁPV Rt. hitelfelvételre és kötvénykibocsátásra nem jogosult. Az ÁPV Rt. ezért azt közölte, hogy jogosult kötvénykibocsátásra a pénzügyminiszter külön engedélyével, ha az elismert (szabályozott) értékpapír-piacra bevezetett társaság részvényeinek értékesítésével összefüggésben történik.
A kibocsátással kapcsolatban mást információt, mint amit csütörtökön már közöltek, nem ad az ÁPV Rt, így a kötvény várható futamidejéről sem kívántak nyilatkozni. Az ÁPV Rt. április 30-án, a Richter privatizációt lebonyolító tanácsadó kiválasztására kiírt pályázat felhívásában azt közölte, hogy még az idén bevételhez kíván jutni a Richter állami tulajdonú részvényeinek, vagy azok egy részének értékesítéséből. A privatizációs szervezet a tenderfelhívásban kikötötte, hogy az értékesítés nem érintse a Richter stratégiáját, valamint biztosítsa az állam tulajdonosi jogait még legalább öt évre.
Az ÁPV Rt. csütörtökön az egyfordulós nyilvános pályázaton az első helyen a J.P. Morgan Securities Ltd.-t választotta ki a Richter Gedeon Rt. részvényeire vonatkozó pénzügyi instrumentum, a közlés szerint részvényre váltható kötvény kibocsátásának megszervezésére és lebonyolítására.
A magyar államnak 25,01 százalékos részvénypakettje van a Richterben.
