Belföld

Sínen az első hazai magánvasút

Szentgotthárdnál lépte át a határt kedden az első hazai magánvasút, a Floyd Kft. mozdonya, a vasútvállalat első járatát Szentgotthárd-Szombathely-Sopron-Bécsújhely között közlekedteti menetrendszerűen, kizárólag árufuvarozással és vontatással foglalkoznak - mondta el az MTI érdeklődésére Bogdán András, a cég ügyvezető igazgatója.

“A teherszállító szerelvények magyar személyzettel közlekednek majd Ausztriában is, így az említett útvonalon kiváltható lesz a Semeringen áthaladó vasúti szállítások egy része” – fűzte hozzá. Bogdán András elmondta: a budapesti székhelyű Floyd Kft. június 16-án kapta meg a vasútvállalati engedélyt a Központi Közlekedési Felügyelet Vasúti Felügyeletétől. A társaság eddig elsősorban vasúti járművek tervezésével foglalkozott. Az első mozdonyt az osztrák Steiermarkische Landesbahnen cégtől bérlik, de több mozdony beszerzését is tervezik például Romániából.

A tervek szerint az év végéig 5 dízel és 10 villamos mozdonyt közlekedtetnek majd az említett vonalon kívül Kürtös-Hegyeshalom és Kürtös-Sopron között is. “Célunk nem az, hogy olyan tranzitszállításokat szerezzünk vissza, amelyek az elmúlt években közútra terelődtek át, nem kívánunk konkurálni senkivel, így a MÁV-val is inkább együttműködésre törekszünk” – közölte Bogdán András.

Az ügyvezető igazgató nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen mennyiségű áru szállítását tervezik, és mennyi nyereséget remélnek. “Ezt az évet bevezető évnek tekintjük, egyelőre ismerkedünk a feladattal és a piaci viszonyokkal” – mondta. A Floyd Kft. – az ügyvezető elmondása szerint – tavaly 150 millió forintos forgalmat bonyolított. A vállalkozás törzstőkéjét, tőkeerejét firtató kérdésre a Bogdán András szintén nem kívánt válaszolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik