Belföld

Dánia-Svédország 2:2: Gyanakodásra okot adó döntetlen

Dánia végig fölényben játszott a találkozón, azonban Merk nagyvonalúsága, és Sörensen kapitális bakija -különösen az utóbbi- meglehetősen gyanússá teszi a viking pontosztozkodást. A 2:2 mindenesetre Olaszország kiesését, és a két küzdő fél továbbjutását jelentette.

Dánia-Svédország, kedd, 20.45

Az olasz szurkolók bizonyára nehezen győzhetőek meg arról, hogy a svédek és dánok nem beszélték meg előre a végeredményt. A Bessa-stadionban ugyanis bejött, amitől nagyon tartottak Itáliában, azaz 2-2-re végzett a két északi együttes, így mindketten továbbmentek, Del Piero és társai pedig mehetnek csomagolni. A “skandináv időben”, azaz szélben és szakadó esőben lejátszott összecsapás elején a dánok irányítottak, náluk volt többet a labda, mi több: az első gólt is Olsen emberei szerezték. Ám mielőtt Tomasson nem mindennapi góljáról értekeznénk, illik megemlíteni egy-egy ígéretes próbálkozást. Az egyik oldalon Grönkjaer bombázott 12 méterről az oldalhálóba, átellenben Larsson közeli lövését blokkolta az egyik pirosmezes. A 28. percben már a kapuban táncolt a labda! Tomasson gyönyörű gólt lőtt: az AC Milan támadója mértani pontossággal emelte át a kintt álló Isakssont. Az első félidő kapcsán még három svéd akció érdemel említést.

A 35. minutumban Ljungberg és Larsson is egyenlíthetett volna, ám mindkét játékos lövése elhalt Sörensenben. Két fejes következett, Mellbergé a kapufán csattant, míg Jonsoné alig kerülte a jobb alsó sarkot. Svéd góllal indult a második játékrész, Larsson előbb Merk játékvezetőt verte át – a svéd szépen eljátszotta, hogy Sörensen bántotta -, majd a dán portást csapta be, a harmadik találatát jegyző támadó tizenegyes pontról a jobb alsóba küldte a játékszert.

A folytatás lüktető játékot és egy-egy gólt hozott. A 67. percben újfent Tomasson adott munkát az eredménykezelő tábla kezelőjének, a dánok kilencese 8 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot. Stand és Grönkjaer, ha jobban céloz, simán eldönthette volna a párharc sorsát; a Schalke játékosa 10 méterről Isakssonba lőtte a labdát, a Chelsea támadója közelről viszont még a kaput sem találta el. A 89. percben bejött az olasz jóslat, Sörensen Jonson elé tolta ki Wilhelmsson centerezését, a fedezet nem hibázott, egy köszönöm után a kapu közepébe lőtt. Mivel az eredmény már nem változott, az olaszok hiába nyertek a bolgár válogatott ellen, a 2-2-es reminek köszönhetően a dánok és a svédek játszhatnak tovább az Európa-bajnokságon


Összeállítások:
Portó. Bessa-stadion 28000 néző
Vezeti: Merk (német)

Dánia (4-3-3):
Sörensen –
Helveg, Laursen, Henriksen, N. Jensen (Bögelund 46.perc)-
Gravesen, Tomasson, D. Jensen (Poulsen, 66.perc) –
Grönkjaer, Sand, Jörgensen (Rommedahl 55.perc) 

Svédország (4-4-2):
Isaksson –
Nilsson, Mellberg, Jakobsson, Edman –
Jonson, Källström (Wilhelmsson,72.perc), Andersson, Ljungberg –
Ibrahimovic, Larsson –


Sárga lap:-

Piros lap:-

Gólszerzők:
Tomasson (29, 66 .perc), Larsson (47.perc), Jonsson (90.perc)

Percről-percre:-


90.perc:
Furcsa, nagyon furcsa gól…Sörensen kiejtette Wilhelmsson rossz beadását, amit Jonsson a hálóba kotort öt méterről.2:2!


84.perc: Jakobsson újabb elcsúszása, és hibája majdnem dán gólt eredményezett. Rommedahl guríthatott Sand elé, aki 20 méterről a lövést választotta, de a labda sokkal fölé szállt.

79.perc: Rommedahl forgatta be Nilssont, majd 12 méterről leadott lövését Isaksson tolta szögletre.


73.perc: Tomasson továbbított Bögelund elé, akinek 20 méteres óriási lövése centikkel suhant el a bal felső sarok fölött.

68.perc: Gravesen cselezgetett három svéd védővel a nyakán, majd amikor úgy tűnt, semmi sem lesz a lehetőségből, remekül Sand elé tette a játékszert, de a dán csatár 10 méteres lövését Isaksson védte nagy bravúrral.

66.perc: A nagy semmi után Tomasson gól! A dánok egy 25 méteres átlövéssel próbálkoztak, ami legalább négy svéd lábon megpattant, amjd Tomasson elé került, aki 9 méterről higgadtan Isaksson meleltt a hosszú sarokba gurított.

A svéd gól nem tett jót  a mérkőzésnek. Talán  a másik meccs eredményének ismeretében is visszavettek a csapatok.

47.perc: Itt a svéd egyenlítés! Egy előrevágott labdát Sörensen akarta megkaparintani Larsson elől, azonban a magát feldobó csatár javára általános meglepetésre Merk tizenegyest ítélt. A büntetőt Larsson a kapu közepébe bombázta, 1:1!

46.perc: Dán középkezdéssel folytatódik a második félidő.

39.perc: Éledező svédek! Kallström beadására Mellberg mindenkit megelőzve mozdult rá, de visszafelé fejelt labdája a kapufán csattant.

35.perc: Larsson húzott befelé, majd 14 méterről, a dán tizenhatos bal oldaláról csavart. Sörensen hatalamsat védett, de a kipattanó Ljungerghez pattant, akinek 10 méteres duplázását lábbal hálította a dán hálóőr.

29.perc: Csodálatos gól! Sand estében tette tovább a labdát Tomassonnak, aki 20 méterről ívelve a kint álló Isaksson fölött a hálóba emelt!Vezet Dánia!1:0!

Az elmúlt 10 percben semmilyen említésre érdemes esemény nem történt. Enyhe dán mezőfölény, de semmi több

14.perc: Tomasson szerette volna megjátszani Grönkjart. Úgy tűnt, semmi sem lesz a helyzetből, de Jakobson elcsúszott, ám a dán támadó kissé kisodródva az oldalhálóba vágta a labdát.

Egyértelműen a dánok a kezdeményezőbbek. Támadásaikat egyenlőre megakasztják a svéd védők.

8.perc: Gravesen indította Tomassont, aki egyedül léphetett ki a tétovázó svéd védők közül, de a labda megcsúszott a síkos füvön, így a dán támadó egy kicsit kisodródott, és Isaksson zárni tudta a szöget.

4.perc: Ljungberg próbált a szakadó eső miatt síkos pályára apaellálni, ezért 20 méterről lőtt, de rosszul találta el a labdát, így fél méterrel a kapu fölé bombázott.

1.perc: Elkezdődött a skandináv rangadó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik