Belföld

Bin Laden továbbra is Afganisztánban van

Oszama bin Laden terrorista vezér továbbra is Afganisztánban van, és a Vazirisztánnak nevezett országrészben rejtőzködik - jelentette ki Hikmet Cetin, a NATO afganisztáni polgári főképviselője.

A Hürriyet című török lap internetes oldalán kedden közölt értesülése szerint bin Laden a Kabultól mindössze 150 kilométerre, a pakisztáni határ mentén fekvő vidéken van. Emberei személyes érintkezés formájában tartják a kapcsolatot külvilági szövetségeseikkel. Tilos a telefon vagy akár a galambposta használata is. Aki mégis megteszi, halállal bűnhődik, amint az ideológia nevében azok, akik énekelnek vagy akár csak fütyörésznek.

Cetin szerint bin Laden szervezete, az al-Kaida és a helyi szélsőséges iszlamista tálib mozgalom túlélné a vezér elfogását. Az al-Kaida most már ideológiává vált, amely a civilizált világ értékeit támadja. A mohamedán országokban fiókszervezetei vannak, amelyek maguk tervezik meg a terrorhadjárataikat – mondta.

Az al-Kaida széles körben jelen van Szaúd-Arábiában, Irakban, az öböl menti államokban. Egyes emberei az olajiparban, a számítógépes iparban és a teherszállításban dolgoznak. Legnagyobb bevételei ezekből a szektorokból származnak, de a legbővebb egyedi pénzforrás a Hürriyet szerint a sampon. A hajmosó szerek gyártásában használt gumiarábikum (az arabmézgafa váladéka) termelése ugyanis Oszama bin Laden ellenőrzése alatt áll – írja a lap.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.