Belföld

Környezetvédelmi díjat kapott a fehérvári Denso

A japán Denso cégcsoport magyarországi társasága nyerte el az idén az Európai Környezetvédelmi Díj vállalatirányítási kategóriáját, a 17 országból pályázó 100 cég közül - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter sajtótájékoztatón.

A miniszter elmondta: a gépkocsi részegységeket gyártó magyarországi társaság gyakorlatilag teljes mértékben visszaforgatja a termelésbe a keletkező hulladékokat. Jelentősen csökkentették a csomagolási anyagok, a víz használatát, a szén-dioxid-kibocsátását.

Persányi Miklós szerint egyre több cég ismeri fel a fenntartható fejlődés fontosságát és hajlandó tenni is ezért a célért.

Yukimasa Ohoka, a magyarországi társaság elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy tavaly 33,3 milliárd forint nettó árbevételt értek el, 2.100 dolgozót foglalkoztatnak. Jelentős fejlesztésre készülnek 23,7 milliárd forintos beruházással, ezer új munkahelyet hoznak létre.

Szólt arról, hogy a társaságnál keletkező hulladékból 2000-ben még 423 tonnát kellett elhelyezni lerakókban, ma már ez a mennyiség gyakorlatilag nullára csökkent. Visszaforgatják a gyártásba a vas, acél és színesfém-hulladékot, a különféle vegyi anyagok desztillálás, tisztítás után kerülnek vissza a gyártásba. Az olajokat, emulziókat egy velük szerződésben lévő cég biológiailag tisztítja, s így hasznosíthatóvá válnak ezek az anyagok is.

A múlt évben 50 ezer eurót költöttek környezetvédelmi beruházásokra, ugyanakkor a környezetközpontú vállalatirányításnak köszönhetően 140 ezer euró megtakarítást értek el.

Az elnök-vezérigazgató utalt arra, hogy a Denso cégcsoport több mint 110 milliárd jen éves forgalmat ért el, alkalmazottainak száma világszerte 90 ezer fő.

Tóth Gergely, a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az európai díj bizottságához a nemzeti előminősítéseket követően kerülnek ki a pályázatok. Ez azt jelenti, hogy a Denso magyarországi társasága a magyarországi minősítésen is az első helyet nyerte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik