Belföld

DAM Steel Rt.- ismét vevőt keres

Ismét, ezúttal negyedszer hirdette meg eladásra a tavaly március óta felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati cég, a DAM Steel Rt. vagyontárgyait a felszámolással megbízott Mátraholding (MH) Rt. A korábbihoz képest lényegesen módosított pályázati felhívás hétfőn jelent meg.

Kovács János, az MH vezérigazgatója, a DAM Steel Rt. felszámoló biztosa elmondta: miután az elmúlt hét végén ismételten eredménytelennek minősítették a kohászati társaság vagyontárgyai értékesítésére kiírt pályázatot, azonnal újabb tendert írtak ki.

“A gyorsaságra azért volt szükség, mert megkezdődött a kohászati dolgozók több hétig tartó csoportos elbocsátása, és ha nem sikerül minél hamarabb értékesíteni a kohászati céget, akkor nem lesz, akikkel az esetleges győztes pályázó újra indítsa a termelést” – mondta a felszámoló biztos.

Az MH a mostani pályázati kiírásban a korábbihoz hasonlóan 5,325 milliárd forintra tartja a kohászat működő vagyontárgyainak értéket.”A lényegi eltérés az, hogy érvényes pályázat nem csupán a teljes vagyonra, hanem annak önállóan működtethető részére is benyújtható, magyarán egészben, illetve részletekben is megvásárolható a DAM Steel Rt.” – ismertette Kovács János.

Tájékoztatása szerint az elmúlt hét végén eredménytelennek nyilvánított tenderre hárman adtak be négy ajánlatot. Az egyik egy külföldi érdekeltségű cég volt, a másik az ózdi kohászati társaság német tulajdonosa, a harmadik pedig egy miskolci társaság – mindhárman közvetlenül, illetve közvetve kötődnek a kohászati ágazathoz.

A pályázatok közül kettő érdemben megfelelt a kritériumoknak, ám a csaknem két hétig tartó egyeztetések nem vezettek eredményre, ezért a felszámoló úgy döntött, nem folytatja tovább a tárgyalásokat és újból meghirdeti eladásra a diósgyőri kohászati cég vagyontárgyait.

A mostani kiírásban is szerepel a dolgozók továbbfoglalkoztatása, de az MH már nem ragaszkodik valamennyi kohász alkalmazásához.

Jelenleg valamivel több, mint 1 100 a foglalkoztatottak száma, ők jogilag a három hónapja szintén felszámolás alatt álló Borsodi Nemesacél Acélgyártó (BNA) Kft. alkalmazásában állnak.

Az MH és a dolgozói érdekképviseletek által alapított BNA több mint fél évig működtette a kohászati vagyont és jogfolytonossággal alkalmazta a munkásokat.

A BNA felszámolója, a Vectigalis Rt. a napokban jelentette be: a törvényi előírásoknak megfelelően megkezdi a dolgozók csoportos elbocsátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik