Belföld

Akcióterv készül a foglalkoztatás bővítésére

Tavaly a regisztrált munkanélküliek 15 százaléka nem kapott érdemi segítséget egy év alatt - áll a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2004-es Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv tervezetéban.

A 25 év alatti munkanélküliek esetében a féléves időszakot alapul véve csaknem 20 százalék azoknak a száma, akik nem kaptak segítséget.

Az akcióterv tervezete célként fogalmazza meg, hogy 2006-ra ezeket az arányszámokat 12, illetve 15 százalékra kell javítani.

Valamennyi csatlakozó államnak ki kell dolgoznia az akciótervét, amely az európai uniós foglalkoztatási irányelvekhez igazodva fogalmazza meg a szakterület stratégiáját. Az tervet a véglegesítést követően október 1-jéig kell elküldeni Brüsszelbe, addig van lehetősége a tárcának, hogy széles körben megvitassa azt.

A közzétett tervezetből többek között kiderül: a foglalkoztatási szolgálat fejlesztésével fokozatosan lehet csak elérni, hogy valamennyi regisztrált munkanélküli egy éven belül érdemi segítséget kapjon a tartós munkanélküliség elkerüléséhez. A fiatalok esetében ezt a segítséget féléven belül kell majd biztosítani valamennyi regisztrált munkanélküli részére.

A jelenlegi helyzetben a szolgálat főként a tömeges munkaerőigényeket elégíti ki, képzetlen, betanítható munkavállalókat közvetít, nehezen reagál az egyedi igényekre.

A regisztráltak zömét képzetlen, vagy kevésbé keresett, elavult szakmával rendelkező személyek teszik ki, 80 százalékban fizikai munkakörből kerültek ki, korábban betanított vagy segédmunkát végeztek.

A tervezet szerint az aktív eszközök közül a foglalkoztatási támogatások a legsikeresebbek. Így például 2003-ban a bértámogatást követően a támogatottak 62 százalékát már támogatás nélkül is alkalmazták a munkaadók. A munkatapasztalat szerzést célzó programokat követően ez az arány elérte a 66 százalékot. A gyakorlati oktatást vállaló munkáltatóknál támogatással tovább foglalkoztatott fiatalok 78 százalékát véglegesítették. A munkaerő-piaci képzésben résztvevők 44 százaléka tudott támogatás nélküli formában tovább dolgozni – derül ki a közzétett tervezetből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik