Belföld

Szaúdi razzia az amerikai túsz miatt

A szaúdi biztonsági erők csütörtökre virradóra a főváros, Rijád több negyedét is átfésülték a feltehetően az al-Kaida terrorhálózat által elrabolt amerikai állampolgár nyomait kutatva - adta hírül az MTI.

Szemtanúk szerint a biztonsági erők több házat is átvizsgáltak a főváros délnyugati, illetve északi kerületeiben. Több házból számítógépeket és televíziós készülékeket koboztak el. Egy szaúdi lap értesülései szerint három személyt őrizetbe vettek. A razziát megelőzően egy iszlám szélsőséges honlapon egy videofelvételt tettek közzé, amelyen a 49 éves Paul Johnson amerikai mérnök volt látható. Túszejtői azzal fenyegetőztek, hogy foglyukat 72 órán belül kivégzik, ha nem engedik el az al-Kaida terrorhálózat Szaúd-Arábiában bebörtönzött tagjait. A határidő pénteken jár le.

A szaúdi hatóságok azonnal közölték, hogy “terroristákkal nem tárgyalnak”.

Az amerikai nagykövetség hangsúlyozta: minden megfelelő módszert igénybe vesznek, de nem tesznek engedményeket a túsz kiszabadítása érdekében.

A túszejtők nem közölték a foglyok számát, akiknek a szabadon bocsátását követelik. A terrorellenes hadjárat tavaly májusi kezdete óta több száz gyanús személyt vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában.

Jól értesült iszlám szélsőséges források szerint a fogva tartottak száma állítólag meghaladja a hétszázat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.