Belföld

Újabb győzelemre készül a gall kakas

A franciák az angolok elleni pazar győzelmük után természetesen szeretnék bebiztosítani továbbjutásukat.

Jacques Santini, a franciák szövetségi kapitánya csakis a győzelmet tartja elfogadható eredménynek a horvátok ellen. Amennyiben a franciák két mérkőzés után 6 ponttal állnának, a szinte tét nélküli harmadik találkozóra többen is pihenhetnének az optimális kezdőcsapatból.
“A horvátok elleni győzelem azt jelentené, hogy hat ponttal állunk – és a riválisaink közül csupán Svájc szerezhetne hetet. Hat pont azt jelentené, hogy továbbjutottunk.” – bizonyította matematikai képzettségét Santini.

Santini azt is kifejtette, hogy a címvédéshez elkerülhetetlennek tartja több kulcsjátékos – így Zidane és Pires – pihentetését. Horvátország ellen azonban nem lesznek markáns változások a kékek csapatában. A vállsérülést szenvedett Makelele is játszhat. A Svájc ellen satnya támadójátékkal előrukkoló horvátok ellen ugyanakkor nem számít sétagaloppra.
“Nem tudom, hogy Otto Baric milyen taktikával küldi pályára embereit. Ha a Svájc elleni találkozójukból indulok ki, akkor ismét megerősített védelemmel találhatjuk szembe magunkat.”

A horvát tábor nem csinál titkot abból, hogy egy pontot szeretnének elcsenni a címvédőtől. Mi több, a kapitány bejelentette, hogy fejben elsősorban az angolok elleni mindent eldöntő találkozóra készülnek, Franciaország ellen a túlélés a tét. Így a támadó kontingensben már egy sárga lappal rendelkező Dado Prso minden bizonnyal pihenőt kap, ellenben a kezdőmérkőzést eltiltása miatt kihagyó Igor Tudor visszatérhet a csapatba.

“Nagyon sok kulcsjátékosunk rendelkezik már sárga lapos figyelmeztetéssel, így mindenkit nem kímélhetünk. Nehéz döntés előtt állunk” – árulta el Drazen Ladic másodedző. 


június 17., 20.45: Franciaország-Horvátország 
Vezeti: Nielsen (dán)

Franciaország:
Barthez –
Gallas, Thuram, Silvestre, Lizarazu –
Vieira-
Makelele, Pires, Zidane –
Henry, Trezeguet.

Horvátország:
Butina –
Simic, Robert Kovac, Tudor, Simunic, Zivkovic –
Mornar, Niko Kovac, Rapaic, Olic –
Sokota.

A találkozót a FigyelőNet élőben közvetíti!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik