Belföld

Lemondott a CIA főnöke – Irak miatt?

A hivatalos verzió szerint személyes okokkal indokolta lemondását az iraki háború kapcsán sokat támadott CIA igazgatója. A Fehér Ház cáfolta, hogy George Tenetet Bush elnök kérte volna fel távozásra.

Maga Bush elnök jelentette be csütörtökön, meglehetősen furcsa módon George Tenet, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának lemondását. A Fehér Ház Rózsakertjében John Howard ausztrál miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatót, majd távozott, s az újságírók azt hitték, már az utazásra készülődik, hogy az Andrews légitámaszpontról elinduljon olaszországi és franciaországi látogatására.

Bush elnök azonban kisvártatva ismét megjelent, és az újságírók legnagyobb meglepetésére bejelentette nekik a CIA-igazgató lemondásának hírét, majd anélkül távozott, hogy lehetőséget adott volna arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Bush elmondása szerint Tenet “személyes okokból” kérte felmentését.





Bűnbak kellett?

Stansfield Turner volt CIA-igazgató, aki Jimmy Carter elnöksége alatt töltötte be ezt a tisztséget, a CNN televíziónak úgy nyilatkozott, hogy Tenet lemondása túlságosan is fontos lépés, és túlságosan is kényes időben történt ahhoz, hogy arra saját elhatározásából, személyes okok miatt szánja el magát. “Azt hiszem, kiszorították. Az elnök úgy érzi, hogy valakit hibáztatnia kell” – mondta. Turner valószínűtlennek nevezte, hogy Tenet az elnök kérése nélkül tett volna ilyet az elnökválasztási kampány sűrűjében.

Nem küldték el

Jóllehet Bush igen elismerően szólt Tenetről és sajnálatát fejezte ki távozása miatt, politikai körökben többen azt feltételezik, hogy a CIA-főnök az elnök felszólítására adta be lemondását. A Fehér Ház csütörtökön visszautasította ezt a feltételezést.

Az amerikai külügyi tárca szóvivője, Adam Ereli tagadta, hogy Tenet lemondásának bármi köze lenne ahhoz, hogy az ügynökség megalapozatlan adatokkal és értesülésekkel látta el Colin Powell külügyminisztert, aki röviddel az iraki háború előtt, 2003. február 5-én a Biztonsági Tanácsban diavetítéssel egybekötött előadáson ecsetelte a bagdadi rezsim vegyi és biológiai fegyvereiben testet öltő súlyos fenyegetést.





Ciklusokon át

Az 51 éves, New York-i születésű Tenet a Georgetown egyetemen végzett külügyi szakot, és a Columbián nemzetközi kapcsolatokat. A központi titkosszolgálatot 1997 júliusa óta vezette, ekkor még Bill Clinton nevezte ki erre a pozícióra. Azon kevés CIA-vezetők egyike, aki képes volt két politikai párt, két különböző politikai irányítás alatt a titkosszolgálat vezetője maradni.

Komoly kritikák

Tenet éles bírálatok kereszttüzében állt amiatt, hogy a hírszerzés értékeléseivel szemben Irakban az ország elfoglalása után nem találtak tömegpusztító fegyvereket, s az sem bizonyosodott be, hogy Szaddám Huszein iraki exelnök az al-Kaida terrorszervezettel cimborált, aminek veszélyével az amerikai kormány a háborút indokolta. Bob Woodward sztárújságíró nemrég megjelent könyve szerint Tenet két héttel a háború előtt azzal biztatta Bush elnököt, hogy a tömegpusztító fegyvereket meg fogják találni, ami olyan biztos, mint a kosárlabdában a zsákolás. A CIA-t a 2001. szeptember 11-ei támadások miatt is heves kritikák érték, mondván, a szervezet nem mérte fel jól az al-Kaida terrorfenyegetésének mértékét.

Tenet lemondása mindezek fényében nem meglepő, legfeljebb annak időzítése. Megfigyelők a novemberi választások utánra várták az igazgató távozását – írja a BBC.

Tenet július 11-éig marad posztján. Akkor John McLaughlin igazgatóhelyettes veszi át a vezetést, amíg meg nem találják a megfelelő utódot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik