Belföld

Jaksity marad, tőzsdeintegráció felfüggesztve

A BÉT következő közgyűléséig, illetve amíg erre a részvényesek fel nem szólítják, Jaksity György nem távozik a tőzsde elnöki székéből. A BÉT-BÁT integráció mindenesetre szünetel.

A Budapesti Értéktőzsde következő közgyűléséig, illetve addig, amíg erre a részvényesek fel nem szólítják, nem mond le tőzsdeelnöki posztjáról Jaksity György. A tőzsdeelnök ezt pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón közölte.

Matthias Kunschnak, a HVB Bank Hungary vezérigazgatója, a BÉT többségi tulajdonát megvásárló konzorcium képviseletében arra kérte a BÉT vezetését, hogy állítsák le a BÉT és a Budapesti Árutőzsde Rt. (BÁT) integrációját – mondta a tőzsdeelnök az új tulajdonosokkal a napokban folytatott “beszélgetésről”.

Jaksity György közölte: a két tőzsde egyesülését nem tudják leállítani, de június 30-ig felfüggesztik. A BÉT tulajdonosai ugyanis közgyűlési döntést hoztak arról, hogy az integrációs szerződést eddig az időpontig alá kell írni – tette hozzá.


Az HBV Bank Hungary, a Bécsi Tőzsde (Wiener Börse AG) és az Österreichische Kontrollbank AG alkotta konzorcium képviselőivel folytatott megbeszélésekről szólva Jaksity György elmondta: “A tárgyalásokon a lehető legmesszebbmenőkig megpróbáltuk képviselni a hazai tőkepiaci érdekekeit”.


A BÉT vezetésének nem volt tudomása a tranzakcióról, jelentette ki, bár minden részvényessel időről-időre egyeztetett a tőzsde vezetése, tette hozzá.


A tőzsdeelnök megismételte a tőzsde vezetésének korábbi vállalásait: a drasztikusan visszaesett tőzsdei forgalmat élénkítik, elősegítik új részvények és új termékek bevezetését, lényegesen javítják a tőzsdetársaság pénzügyi helyzetét és segítik a Budapesti Értéktőzsdét a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe bevonni. A jelenlegi tőzsdevezetés induláskor vállalta azt is, hogy a magyar magánbefektetői érdeklődést is növeli. A kezdetekben a hazai roadshowkon még 30-40 ember vett részt, az utolsón pedig már közel ötszázan voltak jelen – mondta Jaksity György.

A korábbi tranzakció eredményeképpen a WBAG és osztrák bankok összesen 68 százalékos részt szereztek a BÉT-ben. A legnagyobb részesedése a HVB Bank Hungarynak van (25,2 százalék), a WBAG részesedése 14 százalék, az Erste Banké 5,8 százalékról 12,2 százalékra emelkedett, az Österreichische Kontrollbanké 11 százalék és az RZB üzletrésze 6,4 százalék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik