Belföld

Agrár-logisztikai központ épül Szegeden

3-3,5 milliárd forint tervezett költségű logisztikai központot létesít Szeged-Kiskundorozsmán a ProVosz Kht., hogy közvetlenül hozza össze a zöldség-gyümölcs ágazat összes szereplőjét - jelentette be a társaság vezérigazgatója a csongrádi megyeszékhelyen csütörtökön.

Szilágyi Géza sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magántőke bevonásával felépítendő, mintegy 2005-ben szeretnék megnyitni a kiskundorozsmai nagybani piac szomszédságában. 

Az új központ hosszú távra szólóan 250-300 új munkahelyet jelent majd Szegeden.

A ProVosz Kht.-t a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Szervezete – mint többségi tulajdonos -, valamint a Miniszterelnöki Hivatal Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Kft.-je hozta létre 2003 novemberében – közölte a vezérigazgató.

Szilágyi Géza elmondta, hogy a kht. – a multinacionális láncok és együttműködő kereskedelmi partnerek felkérésére – a jelenleg áttekinthetetlen és nehezen kezelhető zöldség-gyümölcs piac integrációját valósítja meg.

Ismertetése szerint a helyszín kiválasztásánál kiemelkedő szerepet játszott, hogy Szeged térségében koncentrálódik a hazai zöldség-gyümölcs termesztés jelentős része, amely minőségében is kiemelkedő az ország egészéhez viszonyítva.

Emellett a csongrádi megyeszékhelyen összpontosulhat a Magyarországot körülvevő, Európai Unión kívüli országok – Ukrajna, Románia, Horvátország, Szerbia és Montenegró – zöldség-gyümölcs, valamint egyéb élelmiszer export és import kereskedelme – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.