Négy évvel ezelőtt az utóbbi összeg „csak” 77 millió volt. Az eredményes kvalifikációért 4,9 millió eurót vehettek fel az egyes szövetségek, ami 56 százalékkal több, mint 2000-ben volt. A csoportküzdelmek során 654 ezer eurót ér a győzelem, a döntetlen ennek a felét. A negyeddöntős csapatok kétmillió eurót kapnak, a legjobb négy közé jutás további 2,6 milliót ér, a döntő vesztese 3,9, az Európa-bajnok pedig 6,5 milliót kap. Ha egy válogatott százszázalékos teljesítménnyel megnyeri a csoportját, majd a tornát, összesen 18 millió euróval gazdagodik.
Az UEFA nyereségre számít. Az Eb-t először a helyi szövetséggel közösen tető alá hozó szervezet 230 millió eurós nyereséggel kalkulál, további 130–200 milliót pedig egy számlára helyez el, hogy abból a 2008-as Eb-vel kapcsolatos saját költségeit fedezze.
