Belföld

Mégsem válik ketté az ITDH

Egyben marad az ITDH, s finanszírozása egy soron, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) fejezetén belül jelenik majd meg. Tegnap eldőlt az is, hogy a közhasznú társaság külpiaci hálózatának fenntartásához hiányzó idei összeget kipótolják - írja a Világgazdaság.

A GKM-nek ugyan volt egy olyan elképzelése korábban, hogy hozzanak létre két szervezetet a befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési tevékenységre oly módon, hogy az előbbit ellátó utód tartozzék a GKM-hez, az utóbbiért felelős pedig a Külügyminisztériumhoz, ám a gazdasági kabinet tegnap úgy döntött, maradjon egyben a közhasznú társaság fele-fele arányban a két érdekelt minisztérium tulajdonában – tudta meg a Világgazdaság.

Az ITDH finanszírozása egyszerűsödik. Az eddig a két tulajdonos minisztérium költségvetésének több során megjelenő finanszírozás a gazdasági tárca büdzséjében, egy soron jelenik majd meg. A Külügyminisztérium – a programfinanszírozáshoz – évi durván 1,1 milliárd forintot juttat, a gazdasági tárca pedig két címszó alatt összesen 3 milliárdot.

Könnyebbséget jelent az ITDH számára az is, hogy nem lesz szükség a külpiaci hálózat további karcsúsítására. A pénzügyminiszter ugyanis vállalta, pótolják a külföldi kereskedelmi szolgálati irodák fenntartásához hiányzó forrást. Korábban ugyanis a kormányzati takarékosság jegyében – visszatartotta az erre a célra szánt forrás egy részét. Így veszélybe került több külföldi állomáshely sorsa. Ám most a hiányzó – 300-350 millió forintra rúgó – összeget kipótolják. Ezzel fennmaradhatnak az irodák, s esetleg újak nyitása is napirendre kerülhet.
Mindezzel azonban vélhetően megvárják az új vezérigazgatót. A kiírt pályázatra jelentkezők között nem sikerült megtalálni a megfelelőt. A Világgazdaság információi szerint azonban nem lesz új pályázat, már csak azért sem, mert van jelölt Terták Ádám, az Ernst & Young Kft. közelmúltban távozott elnökének személyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik