A Pénzügyminisztérium jogi értelmezése szerint a két hete eltávolított Szász Károlyra már az idén áprilisban elfogadott lex Szász, azaz a betétesek és befektetések fokozott védelméről szóló törvény előírásai az irányadók, s ennek következtében csak a 80 millió forintos végkielégítés töredéke jár.
Korábban arról volt szó, hogy Szászra a közalkalmazotti törvény vonatkozik, amelynek értelmében a hátralévő megbízási idő alapján egy évnyi végkielégítésre tarthatna igényt, most azonban a Pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a végkielégítés számításának alapja a lex Szász.
A Magyar Hírlap megkereste a pénzügyi felügyelet korábbi elnökét, hogy a számára kedvezőtlen döntést követően élni kíván-e a jogorvoslat lehetőségeivel, vagyis munkaügyi döntőbíróság elé viszi-e az ügyet, Szász Károly azonban nem kívánt nyilatkozni lapnak.
