Nem a társadalmi együttélés, hanem az Országgyűlés szabályait sértette meg az a fiatalember, aki három társával együtt „Ki Irakból” feliratú szórólapokat dobált a karzatról a Parlament üléstermébe, ezért a férfi ellen rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megszüntette.
„Ki Irakból”
Április 19-én négy fiatal „Ki Irakból” feliratú transzparenssel és röpcédulákkal zavarta meg az Országgyűlés ülését. A röpcédulákon aláírásként „Ahimsa Csoport” szerepelt (az ahimsa szanszkrit kifejezés, jelentése erőszakmentesség). A narancssárga pólót viselő három férfit és egy nőt a teremőrök kivezették a karzatról, majd a rendőrség előállította őket.
A szerdai szabálysértési tárgyaláson a férfi azt vallotta, tettüket véleménynyilvánításnak szánták. A férfi ügyvéde szerint a rendőrségi feljelentés két részre osztható: az egyik a Parlament épületében elkövetett szórólapdobálás, a másik az épületen kívüli tettük, hogy a rendőri feljelentés szerint ellenálltak a rendőri intézkedésnek, és nem hagyták el a nyilvánosság elől elzárt területet. A férfi és tanúként meghallgatott két társa azt vallotta, minden felszólításnak azonnal eleget tettek, és a rendőrök mondták nekik, hogy várjanak a megadott helyen.
