Belföld

Vodafone és T-Mobile – vesznek, vásárolnak

Terjeszkednek a multinacionális mobilcégóriások: a Vodafone Japánban és Kelet-Európában, a Deutsche Telekom az USA-ban és ugyancsak Kelet-Európában vetett szemet újabb piacokra.

A Vodafone Group Plc., a világ legnagyobb mobilszolgáltatója bejelentette, hogy 4,7 milliárd dolláros ajánlatot tesz japán leányvállalatának azon részvényeire, amelyek még nincsenek a tulajdonában. A japán egység működési profitja és a fogyasztók költése egyaránt csökkent az utóbbi időben – írja a Bloomberg hírügynökség. A japán Vodafone igen erős konkurenciával kénytelen szembenézni. Az NTT DoCoMo Inc. és a KDDI Corp. egyaránt komoly konkurensnek számít, jelentős piaci részesedést hódítottak el az utóbbi időben a brit cégcsoporttól.


Vodafone és T-Mobile – vesznek, vásárolnak 1

Kétséggel elegy bizakodás Japánban

A részvényesek mindenesetre némi aggodalommal vegyes bizakodással néznek a japán versenyre: A Schroder Investment Management londoni szakértője, Tom Carroll például kijelentette, hogy a „vannak félelmek Japánt illetően, de ez olyan piac, ahol a cégek teljes irányítására szükség van”. A Vodafone egyébként európai leányvállalatainál is végrehajtott hasonló tranzakciókat, vagyis az öreg kontinensen már „begyakorolta” a kisebbségi részvényesek kivásárlását– írják az elemzők.

A Vodafone tervei között a piaci részesedés emelése szerepel. De ez egyelőre nem győzte meg a piacokat: tavaly január óta a legnagyobb mértékben zuhant most a Vodafone részvénye a londoni tőzsdén: 4,8 százalékot veszített értékéből.

Érdekes a Vodafone helyzete a Verizon Wireless nevű amerikai cégben, amely az USA-ban piacvezető a mobilszolgáltatók között. A Vodafone részesedése benne 45 százalék. A Vodafone megpróbált egy másik céget is felvásárolni, ajánlatott tett az AT&T Wireless nevű társaságra, amelyet végül a Cingular Wireless LLC vásárolhatott meg. (A Cingular az SBC Communications Inc. és a BellSouth Corp. tulajdonában van.)





Kelet-Európában is

A Bloomberg szerint a Vodafone bejelentette, hogy Kelet-Európában is terjeszkedni akar. Például Lengyelországban készül akvizíciókra, és a térség más államiban is tervez hasonló tranzakciókat. Ugyanakkor a Vodafone-hoz hasonlóan a DT is közölte, hogy Kelet-Európában újabb befektetéseket tervez, kihasználandó az itteni mobilpiac növekedését. Ezeket a korábban ismertetett terveket a mostani amerikai tranzakció nem akadályozza, hangsúlyozta a német cég.

A Deutsche Telekom tervei

A Cingularról azért is érdemes megemlékezni, mert egy másik európai távközlési óriáscég, a Deutsche Telekom (DT) mobilszolgáltatója, a T-Mobile bejelentette, hogy megveszi a Cingular kaliforniai és nevadai részlegeit. A vételár 2,5 milliárd dollár.

Az amerikai piac nagyon vonzó a T-Mobile számára (amelyhez Magyarországon az egykori Westel tartozik). Az USA-ban ugyanis kevesebb a mobil-előfizető, mint Európában. (Amerikában a lakosság 55 százalékának van „handy”-je, míg európában ez az arány 80 százalékos.) A Spiegel Online megjegyzi, hogy a T-Mobile USA szeretné előfizetőinek számát 30-35 millió fölé emelni. Ez persze csak távlati elképzelés, tíz éven belül valósulhat meg. A jelenlegi tervek szerint a 16 milliós határ átlépése a cél az év végére, minthogy jelenleg 14,3 millió a T-Mobile-előfizetők száma az USA-ban.

A Deutsche Telekom nem véletlenül invesztál Amerikában. 2001-ben lépett be az USA mobilszektorába, amikor 35 milliárd dollárért megvette a VoiceStream Wireless Corp.-ot. Ez azóta a leggyorsabban növekvő üzletága a német cégnek, gyorsabban fejlődik, mint az otthoni divíziók. Az első negyedévben például négyszer annyi új előfizetőt gyűjtött a VoiceStream, mint Németországban a Deutsche Telekom.

Ennek ellenére a DT részvényei kissé olcsóbbak lettek a tőzsdén, miután bejelentették az ügyletet. Kedden 1,3 százalékkal értek kevesebbet Frankfurtban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik