Belföld

Visszafogott üzleti tervet készített az IKR Rt.

A kiszámíthatatlan piaci helyzet miatt visszafogott üzleti tervet készített 2004-re az IKR Rt., az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági cégcsoportja.

Az idei üzleti tervben a cég vezetése 52 milliárd forintos árbevétellel és 730 millió forintos nyereséggel számol – közölte Sári Enikő sajtófőnök. Elmondta: a cégcsoport árbevétele tavaly elérte a 66 milliárd forintot, amely 10 százalékkal volt több az előző évnél. Ebből az IKR Rt. mintegy 60 milliárd forinttal részesedett és adózott eredménye elérte az 520 millió forintot. Közölte azt is: a részvénytársaság pénteki közgyűlésén döntöttek arról, hogy a társaság múlt évi teljesítménye után nem fizetnek osztalékot. A múlt évi gazdálkodás eredményét teljes egészében az állami gazdaságok privatizációjában való részvételre kívánják fordítani. A közgyűlés döntött arról is, hogy az eddigi 9 tagú igazgatóság helyett négy taggal folytatja munkáját a testület. Az idei évre a menedzsment szerint a pozitív és a negatív tendenciák együttes hatása lesz a jellemző. A cég vezetői szerint magas kamatokkal lehet majd számolni az év folyamán, továbbá a gépforgalom tervezhetetlen finanszírozási okok miatt. Növekvő tendenciájú viszont az úgynevezett input anyagok – például kemikáliák – eladása, de nő a kereslet a halasztott fizetésű finanszírozási konstrukciók iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik