Hatan meghaltak és hárman megsebesültek vasárnap reggel a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtér 2E érkezési csarnokához vezető egyik kiszálló folyosó betonmennyezetének beomlásakor. Az LCI hírtelevízió és az France-Info rádióadó jelentése szerint a szerencsétlenség reggel hét óra körülül következett be a 2003 júniusában felavatott 2E terminálon, ahol elsősorban a Prágából és New Yorkból érkező gépeket fogadják. A külügyminisztérium információi szerint sem a halottak, sem a sebesültek között nincs magyar állampolgár.
|
Gilles de Robien francia közlekedési miniszter a helyszínen úgy nyilatkozott: két vizsgálat folyik a katasztrófa nyomán – az egyik igazságügyi, a másik pedig műszaki természetű. A miniszter gyors eredményekre számít, s annyit közvetlenül a katasztrófa után leszögezett: „Semmi, de tényleg semmi nem utal arra, hogy merényletre kellene gyanakodnunk az eset kapcsán.” Hubert de Mesnil, a reptér vezérigazgatója pedig azt mondta: „Nyilván meg kell várni a szakértői vizsgálatok eredményét ahhoz, hogy véglegeset lehessen mondani a baleset okáról. De annyi mindenképpen nyilvánvalónak látszik, hogy az építmény szerkezeti elemei nem bírták el a terhelést.” Az eset nyomán a Roissy 2E terminált lezárták, a forgalmat a többi kifutópályára terelték át. A szerencsétlenség miatt legalább hatvan induló és érkezett járat késett Roissy-ról. A gépek egy részét átirányították az Orly repülőtérre.
|
A katasztrófa okát egyelőre nem tudni, tény azonban, hogy a 750 millió eurós költségvetéssel épült 2E terminál csarnokának tavalyi átadását műszaki biztonsági okokból háromszor halasztották el. A baloldali CGT szakszervezet akkoriban azzal vádolta a repülőtéri hatóságokat és az Air France légitársaságot, hogy a mindenáron való megnyitást erőltették. A 2E terminálnak a tervek szerint évente 10 millió utast kell fogadnia. A repülőtér éves forgalma eléri az 58 milliót. Az is tény, hogy az E terminál valójában még nincs teljesen befejezve. A környék felüljárói, bekötő útjai még most épülnek. A tervek szerint 2006-tól innen indulnának majd az 555 személyes új óriás Airbus első járatai is. Kérdéses persze, hogy a tragédia nyomán ez a terv vajon tartható-e?
