A létrejött megeggyezés értelmében a külföldön szavazó magyarok számára a választást a 71 követség alkalmazottai szervezik és felügyelik, a voksokat tartalmazó borítékokat ezután futárszolgálattal Budapestre küldik, ahol azokat már a pártdelegáltak jelenlétével számolják meg. Az így létrejött választási módszerrel az eredetileg 300 millió forintos külképviseleti választás 50 millió forintból is finanszírozható lesz.
A négypárti egyeztetést kezdeményező MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó a tanácskozás után újságíróknak elmondta: nem baj, hogy a pártok felrúgták a tavaly decemberben az ellenzék magatartása miatt kötött kényszerű alkut. Azzal ugyanis, hogy három párt is visszavonta a külképviseleti szavazókörökbe javasolt bizottsági tagok listáját, megtakarítják a szavazatszámlálók utaztatásának költségét, és a választás titkossága sem sérül.
A Fideszt képviselő Rogán Antal, az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte a kialakult helyzetért a kormányt terheli a felelősség, de a legnagyobb ellenzéki párt nem lesz kerékkötője a választásnak. Bár a külügyminisztérium által kinevezett követségi tisztviselőkben nem bíznak, szerintük a szóban forgó 2500 szavazat nem fogja jelentősen befolyásolni a választásokat.
A frakció azt egyelőre még nem döntötte el, hogy a törvénymódosításkor igen gombot nyom-e, vagy tartózkodik a szavazástól, de nem fogják megakadályozni a választási módosítást.
