Belföld

Lefelé fordult a Fidesz görbéje

Miközben az MSZP támogatottsága a hosszú stagnálás után újra emelkedik, a Fidesz korábbi előnye 10 százalékosra szűkült. Valamelyest javult az SZDSZ és az MDF pozíviója.

A szocialista párt támogatottsága a választókorú népességen belül az elmúlt egy évben csökkent vagy stagnált, most viszont egy kicsivel – két százalékponttal – emelkedett. A Fidesz görbéje ugyanebben az időszakban időnként felfelé, máskor lefelé mozdult, ezúttal éppen két százalékpontos veszteség érte – számol be a legújabb közvélemény-kutatási adatokról a Népszabadság.

A változások említett iránya a legaktívabb szavazók, a biztos pártválasztók körében is érzékelhető: április és május között az MSZP tábora 37 százalékról 39 százalékra nőtt, míg a Fideszé 53 százalékról 49 százalékra csökkent. A korábbiakhoz képest kedvezően alakult az SZDSZ pozíciója, és valamelyest javított közvéleménybeli helyzetén az MDF is. Előbbi a biztos szavazók hat, utóbbi három százalékát érezheti maga mögött.

A felmérések egyébként azt jelzik, hogy az európai parlamenti választásokra vonatkozóan a Fidesz támogatottsága néhány százalékponttal kisebb, az SZDSZ és az MDF valamivel nagyobb, mint egy „most vasárnapi” választásnál – ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos 2004 májusában, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik