Belföld

Keddig kell kinevezni PSZÁF főigazgatóját

A törvényi előírások szerint legkésőbb kedden ki kell nevezni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatóját. Az MTI államigazgatási körökből úgy értesült, hogy pénteken délután még nem volt hivatalos jelölt a posztra.

A szervezet első főigazgatóját a felügyeletről szóló törvény szerint a Felügyeleti Tanács elnökének megválasztását és legalább két további tagjának kinevezését követő öt munkanapon belül kell kinevezni.

Az Országgyűlés május 17-én választotta a Felügyeleti Tanács elnökévé Farkas Istvánt, a tanács három tagját – Asztalos Lászlót, Miklós Gábort és Náray Lászlót – pedig május 18-án nevezte ki Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Ez azt jelenti, hogy a főigazgató kinevezésére legkésőbb kedden sort kell keríteni. A főigazgatót és helyettesét hatéves időtartamra a miniszterelnök nevezi ki, fölöttük a munkáltatói jogot a Felügyeleti Tanács elnöke gyakorolja.

A főigazgatói posztra korábban Mátrai Miklóst, az Allianz Hungária Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettesét kérték fel, de ő – Draskovics Tibor pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint – családi okok miatt visszalépett.

A felügyelet főigazgatójának és helyettesének a PSZÁF-ról szóló törvény szerint az nevezhető ki, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik. További feltétel, hogy a jelölt legalább ötévi, valamely pénzügyi szervezetnél, az MNB-nél, illetve a közigazgatásban, a pénzügyi szervezetek szabályozása, ellenőrzése területén szerzett vezetői vagy ezzel egyenértékű külföldi gyakorlattal rendelkezzen. Feltétel a tárgyalóképes szintű nyelvtudás is angolból, németből vagy franciából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik