Brüsszel szerint a dán TV2 csatorna 1995 és 2002 közötti támogatása nem volt indokolt a tévéadó közszolgálati feladatának ellátásához, következtésképpen a pénzt vissza kell fizetni.
Brüsszel 2003 januárjában indította el vizsgálatát, mivel azt gyanította, hogy a koppenhágai adó az állami juttatások segítségével alacsonyan tartotta reklámperceinek árát és így rontotta a piaci versenyhelyzetet. A támogatás adójóváírás és kamatmentes kölcsönök formájában történt. Mindemellett az illetékesek ebben az időszakban már tárgyaltak a tévéadó magánosításáról, ami önmagában kizáró oka volt annak, hogy bármilyen jellegű tőkeinjekciót nem piaci feltételek szerint valósítson meg a kormány.
Nem ez az első alkalom, hogy az EU állami tévéadóknak juttatott közpénzek ügyében vizsgálódik. 2003 októberének közepén az olasz RAI ellen indított vizsgálatot szüntette meg Brüsszel. Az olasz esethez hasonlóan a Bizottság a portugál közszolgálati tévécsatorna esetében is szankció nélkül zárta le az eljárást, majd a francia France 2 és 3 adók is megmenekültek a felelősségre vonástól. Brüsszel valamennyi esetben azt állapította meg, hogy az állami pénzt a közszolgálati feladatok végrehajtásához használták fel.
Az EU nem tiltja a közszolgálati televíziók állami támogatását, s csak akkor lép közbe, ha bizonyítottnak látja, hogy a támogatások rontanak az állami pénzek nélkül működő magán-tévéadók pozícióján, vagyis jogellenes módon befolyásolják a piaci viszonyokat.
