Az a tény, hogy a régió vezető pénzintézetei és az általuk tulajdonolt bécsi tőzsde, valamint az osztrák elszámolóház jelentős forrásokat mozgattak meg a BÉT-részvények felvásárlásáért, azt jelzi, hogy a BÉT nemzetközi viszonylatban is sikeresen, eredményesen működik és a jövőre nézve is hasonló teljesítményt várnak a társaságtól.” – olvasható a közleményben.
A BÉT 2003. éves beszámolója szerint adózott eredménye 128,79 millió forint volt tavaly, idén pedig az eddigi időszak alapján további komoly növekedés mutatkozik a jövedelmezőségben.
A BÉT vezetése az igazgatóság által két évvel ezelőtt elfogadott stratégia megvalósítását tovább folytatja, a tervek szerint a BÁT-BÉT integráció hónapokon belül befejeződik.
A tőzsde menedzsmentje jelezte a többséget megszerző konzorcium képviselőinek – amelyek a BÉT részvényeseként maguk is jóváhagyólag részt vettek a két éve indított stratégia megvalósításában – hogy nyitott minden olyan új elképzelésre, további javaslatra, amely a BÉT kapitalizációját, forgalmát, a kibocsátók és befektetők számát növeli, valamint további sikereket hoz mind a Budapesti Értéktőzsde Rt.-nek és tulajdonosainak, mind pedig a magyar tőkepiac egészének.
A HVB Bank Hungary Rt. vezette konzorcium csütörtökön jelentette be, hogy összesen 68,8 százalékos tulajdont szerzett a BÉT-ben. A tranzakció után a BÉT legnagyobb tulajdonosa a HVB Bank Rt. lett 25,2 százalékkal. A Bécsi Értéktőzsde 14 százalékot, az osztrák Erste Bank 12,22 százalékot, az osztrák Kontrollbank 11 százalékot és a Raiffeisen Zentralbank 6,37 százalékot tudhat magáénak.
A tőzsde további öt százaléknál nagyobb részesedéssel rendelkező, korábban is tulajdonos részvényesei a Magyar Nemzeti Bank 6,85 százalékkal és a Concorde Securities 5,5 százalékkal.
