Belföld

Medgyessy gyorsítaná a vámügyintézést

Medgyessy Péter személyesen kérte a VPOP-t, hogy gyorsítsa fel ügymenetét. Az ígéret szerint jövő héten már minden jól működik.

Medgyessy Péter kormányfő arra kérte Daróczi Ferencet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának bevételi főigazgatóját, hogy mindent tegyenek meg a vámügyintézésben tapasztalt lassulás megállítására, a felmerült hibák kijavítására. A kormányfő az intézkedésekről szerdáig jelentést kért.

A kormányfő a VPOP Budapesti X. kerületi Száva utcai vámhivatalánál tájékozódott, miután olyan információk érkeztek hivatalába, hogy nagyon lelassult egy idő óta a vámügyintézés egyes budapesti irodákban és az ügyfelek panaszkodnak.

Versenyhelyzet van, nem szabad megengedni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amikor az ügyfelek esetlegesen más EU-országban vámoltatják el, harmadik, nem uniós országból érkező árujukat – hangsúlyozta Medgyessy Péter.

Daróczi Ferenc jelentette a kormányfőnek, hogy félórás, maximum négyórás késések vannak az ügyintézésben, a hét végéig a helyzetet megoldják.


A villámlátogatásra a kormányfőt elkísérte Draskovics Tibor pénzügyminiszter is, aki arra utasította a VPOP vezetőit, hogy szervezési intézkedésekkel, létszám-átcsoportosítással jelentősen gyorsítsák a feldolgozást, szüntessék meg a korábbinál nagyobb mértékű hátralékot.


Felhívta a vámparancsnokok figyelmét, hogy az uniós csatlakozást követően a szervezet, bár továbbra is ellát hatósági feladatokat, elsősorban szolgáltató, versenyhelyzetbe került, s ha a versenyt nem állja, akkor elveszti az ügyfeleit.


Az importőröknek az országba lépéskor megszűnt az a kötelezettségük, hogy a magyar vámhivatalokat válasszák. A csatlakozást követően 25 uniós tagállam vámhatósága versenyez az ügyfélért. Ebben a versenyben kell megállnia a helyét a magyar vámszervezetnek.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter, aki szintén a helyszínen tájékozódott, elmondta, hogy a vámügyintézés lassulása az informatikai rendszer hibájából keletkezett. “A kialakult helyzetet megvizsgáljuk és ha szükséges személyi következtetéseket is levonunk” – hangsúlyozta.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik