Az előző kabinet külügyi államtitkára 11 pontban foglalta össze észrevételeit a kormány külpolitikájával kapcsolatban. Szerinte többek közt a sodródó magyar külpolitika képtelen volt arra, hogy akár az Európai Unión belül, akár azon kívül a nemzeti érdekeket hatékonyan képviselje. „A pártelnök egyben külügyminiszter is és a kormány külügyi megnyilatkozásaiban aránytalanul sokszor jelentek meg pártérdekek”- vélekedett Németh Zsolt.
A Fidesz szerint Magyarország nem tudja az uniós forrásokat lehívni, nem épült ki az ehhez szükséges intézményrendszer. Közel-Kelet, Irak, azt is kizárták, hogy bármilyen formában a csapatoknak a hazarendeléséről vagy a csapatokról általában bármit is a politikai nyilatkozat mondjon, kizárólag a fogolykínzásokra kívánták a politikai nyilatkozatot korlátozni.
Kovács László, a Miniszterelnöki Hivatalban tartott keddi sajtótájékoztatóján – újságírói kérdésre – nem szándékozott kommentálni Németh akcióját. Mint mondta, a kormány napokon belül tervezi az elmúlt két év külpolitikájának elemzését nyilvánosságra hozni. „Németh Zsolt valószínűleg ennek akart elémenni” – mondta a Kovács László külügyminiszter.
