A hallgatók a kollégiumi díjak emelése ellen tüntetnének, mivel a korámnyzat véleményük szerint velük akarja megfizettetni a ramaty állapotban lévő kollégiumok fenntartását és felújítását. A hallgatói önkormányzatok a kollégiumi díjak emelésétől nem zárkózik el teljesen, de csak akkor tudják elfogadni, ha egyidejűleg emelkednek a hallgatói támogatások is.
Vizsgaidőszakban vagyunk, de így is sokakat tudunk mozgósítani – mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Barthel-Ruzsa Zsolt. Barthel-Ruzsa Zsolt közölte, hogy a minisztériumtól a többi között azt is kérik, kezdődjön meg a kollégiumok felújítása és rendezzék a felsőoktatási intézmények adósságállományát.
A HÖOK június 3-ára szervezi a diáktüntetést, hacsak addig nem kapnak érdemi választ az Oktatási Minisztérium vezetőitől. A tárca tervei szerint jövőre 6370-10920 forintra emelnék a kollégiumi alapdíjat, holott jelenleg legfeljebb 4550 forintot kérhetnek a diákoktól.
A HÖOK elnöke szerint az oldaná meg a helyzetet, ha feltöltenék a Kollégiumi Közalapítvány kasszáját, amely tavaly kétmilliárd, idén viszont csak néhány százmillió forinttal gazdákodhat. Magyar Bálint oktatási miniszter az MSZP kérésére ígéretet tett arra, hogy a hét végéig ajánlatot tesz a támogatási rendszer átalakítására.
