Eddig 2415 magyar állampolgár jelezte, hogy külképviseleten kíván szavazni. A magyar európai parlamenti választásokon a világ 71 országában voksolnak majd azok, akik ezt előre közölték – közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfőn.
Az OVI vezetője elmondta: az április 30-i határidőig az Európai Unió másik 24 tagállamából összesen 1934-en kérték felvételüket magyarországi névjegyzékbe. Közölte azt is, eddig mintegy másfélezer magyar állampolgár jelezte külföldön, hogy uniós tagország ottani EP-választási listájára kíván majd szavazni.
Belgiumban, Nagy-Britanniában és Franciaországban egyaránt 200 felett van azoknak a választópolgároknak a száma, akik külképviseleten kívánják leadni szavazatukat – ismertette az országok szerinti bontás egyes elemeit sajtótájékoztatóján Rytkó Emília.
A legkevesebben Kubában, Nigériában és Mongóliában szavaznak, ezekben az országokban egyetlen választó miatt kell majd négyfős szavazatszámláló bizottságot felállítani. Négy országban: Irakban, Líbiában, Kenyában és Pakisztánban nem lesz szavazás, miután senki sem akar a külképviseleten voksolni.
Az EP-választás teljes költségvetése 4,35 milliárd forint, ebből 300 millió forintot különítettek el a külképviseleti szavazás lebonyolítására. A kiutazó szavazatszámláló bizottsági tagoknak az útlevél- és a vízumköltségekről maguknak kell gondoskodniuk, de az útiköltség, a napidíj és a szállásköltség már a választási büdzsét terheli.
Az OVB megtagadta a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint a Zöld Párt nyilvántartásba vételét. Az OVB vasárnap azért nem hozott döntést a két párt közös listájának nyilvántartásba vételéről, mert egy beadvány érkezett, melyből az derült ki, hogy egy választó az ajánlószelvényén csak az egyik pártot támogatta. Az OVB testülete szerint a szelvények ellenőrzése alapján bizonyított, hogy a közös lista így épült – olvasható a Népszabadságban.
Az OVB összesen nyolc listát vett nyilvántartásba, így a négy parlamenti párt listáján túl a Munkáspártét, a MIÉP-ét, a Magyar Nemzeti Szövetségét és a Szociáldemokrata Pártét.
