A Közép-Európában jelenleg 18 bevásárlóközponttal rendelkező izraeli cég részvényeinek kilencven százalékára idén februárban 154 millió dollárért keresett vevőt, ami újabb 63 millió dollárral egészült volna ki. Ez utóbbi összeg a most épülő kilenc bevásárlóközpont értékét fedezte volna. A Plaza Centers tervei szerint ugyanis a hálózat 15 magyarországi és három lengyel tagja mellé négy lengyelországi, három cseh, egy litván és egy görög bevásárló- és szórakoztató-központ csatlakozik hamarosan.
Ez az ügylet végül mégsem jött létre, és a francia Klepierre csak 12 magyar plázát vett meg. A Plaza Centers négy további központját – a pécsit, a sopronit, a szombathelyit és a napokon belül megnyíló veszprémit – megtartja, ellenben eladja a plázák üzemeltetését végző cége felét is. A szerződésben előírt formaságok, könyvvizsgálások és szükséges átvilágítások után a vagyon értéke megközelítően 285 millió euró. Ebből az összegből a különböző finanszírozási és egyéb kötelezettségek levonása után mintegy 90 millió euró készpénzhez jut a Plaza Centers.
