Az Ausztrália északnyugati partvidékén talált geológiai nyomok, a Bedout High névre keresztelt víz alatti formáció, arra utalnak, hogy egy legalább 15

kilométer átmérőjű test ütközhetett a Földnek. A becsapódás következtében létrejött klimatikus változásokon túl képes lehetett a vizi fajok 90, a szárazföldi élőlények 70 százalékának kipusztítására is.
A kozmikus baleset a feltételezések szerint 251 millió évvel ezelőtt a perm és a triász korszak határán történt. A dinoszauruszok kipusztulását előidéző, a mexikói Yucatan-félszigetbe krátert vájó meteor becsapódása előtt mintegy 180 millió évvel.
Változó idők
A klimatikus változásokért az ugyanebben a korban a szibériai hegyláncok elemi erejű vulkáni kitörései is felelősek lehetnek – írja a Science tudományos magazin. Annyi bizonyos, hogy a becsapódás, a kitörés masszív atmoszférikus anyagfelhalmozódást és a napsugarak hőhatásának légkörbe zárásával erőteljes üvegházhatást vonhatott maga után. Másik lehetőségként a kutatók az úgynevezett nukleáris telet említik, amikor a légkörben felsűrűsödő anyag szinte lezárja a Napból érkező fény és a hő útját. Az előbbi esetben a klíma melegedésével, míg az utóbbiban lehüléssel kellett számolniuk bolygónk élőlényeinek.
A legnagyobb csapás minden valószínűség szerint a tengeraljzathoz kötött életmódú, táplálékukat a vízből kiszűrő állatcsoportokat, így a korallokat, a karlábúakat (brachiopodák), a mohaállatokat (bryozoák) és a tengeri liliomokat érte. De kihaltak egyéb fajok is, mint például a trilobiták, a sekélytengeri foraminiferák és az ammoniteszek egy része is.
Velük szemben jól vészelték át a korszakot a kagylók, a csigák, és a nautiloidák. A tengeri fajok jelentős részét valószínűleg a becsapódás következtében megváltozott tengeri sótartalom is megtizedelte.
A becsapódás szárazföldi fajokra gyakorolt hatását nézve jóval kevesebb a rendelkezésre álló adat. A szárazföldön ekkor nyertek mind nagyobb teret a hüllők, és kezdtek megjelenni az első, a hőszabályozást már bizonyos mértékig megoldani képes emlősszerű hüllők is.
Nem tudni, hogy a meteoritbecsapódás amellett, hogy a Föld felszínéről „leradírozta” a fajok jelentős hányadát, mint szelekciós nyomás, milyen következményeket gyakorolt az evolúció menetére. Ebben a korszakban a kontinensek még egy nagy őskontinensben forrtak össze, ez volt a Pangea.
Mi a földpát?
A legfontosabb ásványcsoport, amelyek tagjai a földkéreg felépítésében 60-65 százalékban részesülnek; a földpátok vízmentes alkáli- vagy mész-alumínium-szilikátok. Sokféleségük azon alapul, hogy mind alacsony mind magas hőmérsékleten létrejöhetnek.
A becsapódás nyomainak feltárása nagy technikai erőforrások megmozgatását kívánta meg a kutatóktól, hiszen a kráter körülbelül két kilométer mélyen a tengeri üledék alatt fekszik. A csoport így olajfúró berendezésekkel látott neki a nem mindennapi feladatnak. Az anyagvételi fúrófejben talált, magas hőmérsékletről árulkodó, üveggé kristályosodott földpát eloszlatta a legkitartóbb geoszkeptikusok kétkedését is.
Robert Poreda, a University of Rochester munkatársa szerint ezek a leletek minden kétséget kizáróan becsapódásra utalnak. A rádioaktív bomláson alapuló kormeghatározás segítségével a kőzetek keletkezéséének idejét 250,2 millió évre datálják.
A geológiai múzeumok megfelelő polcaira kerülhetnek most már azok a tavaly talált, szintén becsapódásra utaló kvarckristályok is, amelyek eddig eredetükre utaló nyomok híján csak kallódtak a földtörténet végtelen útvesztőjében. Poreda feltételezése szerint a mostani területtől 4500-6000 kilométerre talált kőzeteket a becsapódáskor felszabaduló energia lökhette ki ilyen tekintélyes távolságra.

Örök rejtély
A kutatók most arra próbálnak fényt deríteni, hogy vajon a becsapódás, illetve a szibériai vulkánkitörés tehető-e felelőssé a tömegpusztító hatásért. Egyes tudósok szerint könnyen elképzelhető, hogy maga a meteorit váltotta ki a vulkánkitörést, így két oldalról lett létbizonytalanságba taszítva és kipusztulásra ítélve a földi fajok jelentős része.
Izgalmas kérdés továbbá az is, hogy mi történt volna akkor, ha ez az erőteljes hatás nem szelektálja ki a lényegesen jobb alkalmazkodó képességű, hőszabályozásban már némi gyakorlatra szert tett hüllőket. Miként alakulhatott volna az evolúció menete?
