Belföld

OTP – lélegzetelállító rekord

A tőzsde négy vezető cége két részre osztotta a gyorsjelentési szezont. A korábban jelentő Richter és a Matáv a várakozásoknál gyengébb, az OTP és a Mol most csúcsteljesítményt közölt.

A mai nappal lezárult a hazai társaságok első negyedéves gyorsjelentési szezonja. A nagy papírok vegyes képet mutatnak, csakúgy mint a második vonal cégei, de például a BÉT sztárjai, a Mol és különösen az OTP döbbenetesen jó eredménnyel rukkoltak elő. Az FHB már korábban jelentett és az OTP eredményéhez hasonló meglepetést okozott. A Rába is kellemes perceket okozott a befektetőknek, ezzel szemben a Danubius és különösen a Pannonplast kifejezetten csalódást keltett.

Nehéz megállapítani, hogy az OTP és a Mol kiugró eredménye elég lesz-e ahhoz, hogy megfordítsa az utóbbi napok negatív trendjét, vagy csak rövid távon képesek optimizmust kelteni. Mindenesetre kijelenthető, hogy a hosszú távra befektetők számára sok potenciál rejlik ebben a két részvényben.

Richter: negatív fejlemények


OTP – lélegzetelállító rekord 1

A Richterről sejteni lehetett, hogy nem lesz valami fényes a bizonyítványa, hiszen több olyan hatás is érte a vállalatot, ami előre vetítette a gyengébb eredményt. Az első negyedévben 7,5 milliárd forintos profitot termelt, ez 8,1 százalékkal marad el a tavalyi első negyedéves eredménytől. Ez a várakozásoknál is gyengébb, hiszen az elemzők 8 milliárd forint feletti eredményre számítottak.


Ami meglepte az elemzőket, az a rossz eredmény szerkezete. A magyar piaci események, a gyógyszerpiaci kormányzati beavatkozás, a készletveszteségek már korábban ismertek voltak. A Richter gyakorlatilag semmit nem tudott eladni az utolsó két hétben, mert mindenki félt, hogy a drága gyógyszer a nyakán marad. Tekintve, hogy a Richternek jelentős részesedése van a HungaroPharmában, itt is keletkezett mintegy 3 milliárdos veszteség a készletek leértékelése miatt.

Az igazi hidegzuhany azonban az amerikai piacon nyújtott teljesítmény volt. A tavalyi nagy árfolyamemelkedés hátterében a növekvő eredményvárakozások álltak, amelyeket az amerikai piacon elérhető hatalmas növekedés hajtott. A múlt évre ez igaz volt, de az idén az amerikai eladások hatalmas csalódást keltettek. A 15 millió dolláros tengerentúli árbevétel körülbelül a fele volt annak, mint amit várni lehetett, 40 százalékkal alacsonyabb a 2003-as negyedik negyedév árbevételénél. Ráadásul Bogsch Erik elnök-vezérigazgató is igyekezett lehűteni a kedélyeket. Az elkövetkező negyedévek sem lesznek rózsásabbak.

Matáv: csökkenő bevételek 


OTP – lélegzetelállító rekord 2

A Matáv eredménye ugyan egy kicsit meghaladta a várakozásokat, de senki nem ujjong a részletek láttán. A 14 milliárdot meghaladó profit 26 százalékkal esett tavalyhoz képest. A bevételek nem növekedtek, sőt! Kevesebbet használjuk vezetékes telefonjainkat, mert a belföldi bevétel 11 százalékkal esett, és nemzetközi hívások terén is meglátszik a nagy verseny, hiszen ebben a szegmensben a Matáv 20 százalékkal kevesebb bevételt realizált. Ezt most még tudta ellensúlyozni a mobilbevételek 6 százalékos növekedése, de a mobilforgalom a piac telítettsége miatt aligha lesz a jövőben dinamikus. Az egyetlen pozitív tendencia a bérelt vonalak soron található, az ADSL elterjedése 25 százalékkal növelte a Matáv árbevételét ebben a szegmensben.

A stagnáló árbevétel mellett az inflációt enyhén meghaladó költségnövekedés miatt a Matáv nem lesz képes megúszni az évet jelentős nyereségcsökkenés nélkül. Ami jó hír viszont, hogy nem kell már beruházni, és az eladósodottság is közel optimális, tehát a profitot teljes egészében kifizetheti a cég osztalékban. Az idei 70 forintos osztalék a csökkenő eredmény ellenére tovább nőhet, de kétséges, hogy ez képes lesz-e kielégíteni a befektetőket, akik némileg csalódottak lehetnek a vezetékes szegmens vártnál gyorsabb lemorzsolódása miatt.

OTP: minden várakozáson felül


OTP – lélegzetelállító rekord 3

Amilyen rossz szájízzel érkeztünk el a gyorsjelentési szezon utolsó napjához, olyan öröm töltheti el most az OTP és a Mol befektetőit és vezetőit. Az OTP ugyanis olyan profitot tett közzé, amire nincs jelző. A 35,1 milliárd forintos negyedéves eredmény „röpke” 85 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A piaci várakozás csupán 28 milliárd forinttal számolt, és a legoptimistább elemző is csak a 30 milliárd forintot szerényen meghaladó eredményt prognosztizált. A bank profitabilitását tükröző mutató, az ROE (saját tőke arányos megtérülés) szédületes, 44 százalékos lett. Ennek láttán bármely nyugat-európai vagy amerikai bankár sírva fakad az irigységtől…

A növekedés motorja a kamatbevételek ugrásszerű növekedése volt. A nettó kamatbevétel 93 százalékkal növekedett. Emögött a jelzálog-hitelezés dinamikus bővülése és a magas kamatkörnyezet optimális kihasználása volt. A jegybanki kamatemelések után ugyanis a kamatmarzsot sikeresen tágította ki az OTP. Segítette az eredményt továbbá a swap-ügyleteken elért nyereség, amely azonban a későbbiekben nem csökkenhet. A család új tagja, a bolgár DSK konszolidálása is dobott egy keveset az eredményen, hiszen 2,7 milliárd forintot termelt a bank, amely szintén pozitív meglepetés.


Negatívum talán csak a jelzáloghitelek között megnövekedett minősített hitelállomány, ami némileg meglepő, mert az FHB-nál semmilyen hasonlót nem tapasztalhattunk. A menedzsment már a gyorsjelentés után jelezte, hogy az éves eredmény túl fogja szárnyalni az előzetes várakozásokat, és meg fogja haladni a 100 milliárd forintot.

Mol: rekordnyereség a láthatáron


OTP – lélegzetelállító rekord 4

A 100 milliárdos határ a Mol esetében is elérhetőnek látszik. Negyedéves eredménye ugyanis már most meghaladta az 50 milliárd forintot és a várakozásokat is, amelyek egyébként meglehetősen magasak voltak. Ez tükröződött is az árfolyamban, általános volt ugyanis az a vélekedés: olyan magas már a várakozás, hogy azt úgysem lehet megverni. Meg lehetett.

Ehhez azonban kellett a három kulcsüzletág együttes jó eredménye. A gázüzletág immár profitábilis és a bányajáradékot figyelembe véve 10 milliárd feletti eredményt hozott, aminek fő oka az új szabályozás és az egy év alatti 44 százalékos áremelés, ami elég tetemesnek mondható. A kitermelést a szibériai mező beindítása dobta meg, míg a finomítói árrések a downstream szegmens eredményére voltak jó hatással. Sokat számított a Slovnaft konszolidációja is, hiszen a szlovák olajvállalat immár teljes egészében a Mol kezében van.

Voltak azonban olyan egyszeri tételek is, amelyek miatt nem szabad az idei várakozásokat túl magasra emelni. Az eredményt segítő gázüzletág hagyományosan a téli hónapokban a legerősebb, és nem lesz képes megismételni teljesítményét. Az első negyedévben megugrott az aktivált saját teljesítmények eredménye, ez egyszeri hatásnak tekinthető. A pénzügyi soron is található hasonló elem: a 10 milliárdot meghaladó árfolyamnyereség. Amennyiben a vállalat működési szinten tartja, vagy tovább javítja hatékonyságát és a finomítói árrések is magasan maradnak, akkor számítani lehet a múlt év után egy újabb rekordnyereségre, bőven 100 milliárd forint felett. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik