Belföld

Hétfőig lehet diákhitelt igényelni

Még hétfőn beadhatják diákhitel-igénylésüket a jogosultak, bár a hivatalos határidő szombat lenne.

Azok a diákok, akik befejezték tanulmányaikat, illetve megszűnt a jogosultságuk, a következő hónap ötödikéig kötelesek megkezdeni a törlesztést. Ennek kötelező része 3180 forint havonta.

2003. február elsejétől a korábbi, illetve a majdani igénylőknek már módjuk van a saját maguk által megválasztott bármelyik magyarországi pénzintézetnél vezetett folyószámlára kérni diákhitelük átutalását. Ezek közül hét bank, valamint 106 szövetkezeti hitelintézet bizonyos kedvezményeket nyújt, ha a diák az említett pénzintézeteknél vezetett számlára kéri az összeg folyósítását. Aki 2004. május 17-ig beadja az igénylését és jogosulttá is válik, az 2004. június 15-én az igényelt összegtől függően akár 125 ezer forinthoz is hozzájuthat.

Diákhitelt igényelhet minden olyan magyar állampolgár, aki valamilyen magyarországi egyetemre vagy főiskolára beiratkozottként akkreditált felsőfokú szakképzésben, egyetemi, főiskolai alapképzésben vagy kiegészítő alapképzésben vesz részt, de még nem töltötte be a 35. életévét – tájékoztatott Őri András. Köztudott, hogy diákhitelt bármikor lehet igényelni, de a szemeszterekben van egy határnap, ameddig a leadott diákhitel-igénylés még érvényes lesz arra a szemeszterre. Nos, ez a határnap normális esetben a tavaszi szemeszterben május 15-e. Tekintve, hogy ez szombatra esik, ezért a Diákhitel Rt. még hétfőn, vagyis 2004. május 17-én leadott diákhitel-igényléseket is érvényesnek tekint a tavaszi szemeszterre. Viszont, ha már ezután adják le a diákhitel igényléseket, az a megszokott módon már csak a következő szemeszterre, jelen esetben a 2004-2005-ös tanév őszi szemeszterétől lesz érvényes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik