Giulio Tremonti olasz kincstárügyi miniszter azt mondta, hogy a terv konkrét részleteit napokon belül ismertetik. Azt azonban máris bejelentette, hogy személyi cserékre van szükség, kisebb vezetésre és tőkeemelésre, amiben magánbefektetők vehetnek részt.
Szakértők szerint a magánbefektetők egy centet sem ajánlanak fel radikális reformok hiányában. Az igazgatótanács csütörtöki rendkívüli ülésén felmondtak az Alitalia vezérigazgatójának, Marco Zanichellinek és elnökének, Giuseppe Bonominak. A megüresedett két posztot élére Giancarlo Cimoli, az állam vasúttársaság vezérigazgatója nevezték ki.
A milánói értéktőzsdén utoljára kedden kereskedtek az Alitalia részvényével, akkor 12,5 százalékkal 0,21 euróra gyengült, ami alapján a legnagyobb olasz légitársaság értéke nem több 795 millió eurónál.
