Belföld

Több tucat diák hitelét kezdi el behajtani az APEH

A Diákhitel Rt. a közeljövőben 57 hitelfelvevővel szembeni követelését adja át behajtásra az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak - közölte Őri András kommunikációs igazgató csütörtökön.

A Diákhitel Rt. tartja magát ahhoz a gyakorlathoz, hogy abban az esetben, amikor a törlesztőrészlet-hátralék meghaladja a jogszabályban rögzített mértéket, akkor első lépésként postázza az utolsó fizetési felszólításokat. Ez márciusban 252 hallgató esetén történt meg – mondta el Őri András.

Hozzátette: ha erre sem történik érdemi teljesítés, akkor második lépésként felmondják a szerződést, aminek következtében a kamatokkal növelt kölcsönt egy összegben kell visszafizetni. Erre áprilisban 120 esetben került sor.

Ha az ügyfél ezen kötelezettségének sem tesz eleget, akkor adják át adatait az APEH-nek, amely intézkedik a követelés behajtásáról.

A Diákhitel Rt. – a többi diákhitel igénylő érdekében – a nem fizetőkkel szemben a jövőben is szigorúan érvényesíteni kívánja a jogszabályi előírásokat – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A már törlesztési szakban lévő mintegy harmincezer ügyfél fizetési fegyelme továbbra is jónak mondható, csupán pár százalékuk halmozott fel jelentősebb hátralékot.

Őri András emlékeztetett: a kötelező havi törlesztő részlet 2004-ben 3.180 forint, melyet először a hallgatói jogviszony megszűnését követő hónap 5-éig, majd ez után minden hónap 5-éig kell átutaltatnia a törlesztőnek.

A kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet, hogy a 2003/2004 tanév utolsó hiteligénylési határnapja május 15-e. Akik új igénylőként 2004. május 15-ig beadják diákhitel-igénylésüket és megfelelnek a jogosultsági feltételeknek, azok 2004. június 15-én, a tavaszi tanulmányi félév utolsó diákhitel kifizetési napján – az igényelt összegtől függően – akár 125 ezer forinthoz is hozzájuthatnak.

A 2004. május 15-e után beadott igényléseket már csak a következő tanulmányi évre lehet figyelembe venni, ebben az esetben tehát az igénylő végérvényesen elesik a mostani tavaszi félévre kérhető diákhitelétől – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik